hu
 
Vasárnap, 2025. Augusztus 17.

2 éves a Lábbusz-program

2023.05.17

Több száz tanuló sétál reggelente gyalog az iskolába Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgy Önkormányzata által kezdeményezett Lábbusz-program keretében arra biztatják a családokat, hogy a tanulók gyalog járjanak iskolába, hiszen ez az egyik legbiztonságosabb, legegészségesebb és legszórakoztatóbb módja a reggelek indításának. A kezdeményezés 2021-ben indult, azóta naponta átlagosan 130 gyerek csatlakozik a járatokhoz, akiket minden reggel önkéntesek várnak a gyűjtőpontokban és biztonságban elkísérik őket az iskolákba. 

A két éves évfordulóra május 17-én, szerda reggel a város főterén szervezett kis ünnepség keretében emlékeztek. A tanulókat és az önkéntes kísérőket a Sepsi-SIC kabalája, Elek Kakas és a Sepsi OSK macija fogadta, számos egyéb meglepetés mellett. Antal Árpád-András polgármester megköszönte kitartást, a program sikerességére szánt időt, energiát a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt. 

A Kondor Ágota és Székely Kincső helyi önkormányzati képviselők által koordinált program rövid időn belül vált népszerűvé, a résztvevő tanulók, kísérők és az útvonalak számának folyamatos növekedése is ezt igazolja. Idén az útvonalak száma 7-ről 10-re növekedett, összesen több mint 13 kilométert fednek le, és a város 7 iskolájába juthatnak el a tanulók. A program működéséhez naponta legkevesebb 18 önkéntes kísérőre van szükség. A szervezők továbbra is biztatják a lakókat, hogy akinek lehetősége van, csatlakozzon önkéntes kísérőnek. 

A Lábbusz születésnapján egy magyarországi küldöttség is részt vett, akik tapasztalatcserére érkeztek. Büszke vagyok rá, hogy nemcsak az országon belül, hanem a határokon túl is felfigyeltek a programra és tanulni akarnak tőlünk. Úgy gondolom Sepsiszentgyörgynek ritka példás közössége van, hiszen a kísérők nap mint nap erőfeszítést tesznek azért, hogy a program jól működjön” - mondta Székely Kincső, a program koordinátora.

Ebben a tanévben összesen több mint 900 önkéntes járult hozzá a Lábbusz-program működéséhez, a szülők és a pedagógusok mellett, 29 intézmény és szervezet munkatársai csatlakoztak önkéntes vezetőnek a járatokra. Ennek értelmében a Lábbusz nem csupán egy program, hanem egy igazi közösség is!

A szervezők a köszönetüket fejezik ki mindazoknak a tanulóknak és felnőtteknek, akik hozzájárultak a kezdeményezés működéséhez az elmúlt két év során, és továbbra is várnak mindenkit a járatokra. Azok a felnőttek, akik jelentkeznének önkéntes kísérőnek a 0744830819-es telefonszámon vagy a kincso.szekely@sepsi.ro e-mail címen tehetik meg. 

További információk a Lábbusz programról IDE kattintva találhatók.

ComOn Sepsi: Sepsiszentgyörgy lakói döntöttek, 20 közösségi kezdeményezés kap támogatást
2025.08.13

Lezárult a Com’ON Sepsi közönségszavazása, amelynek keretében a város lakói 32 ötlet közül választhatták ki azokat, amelyek támogatásban részesülhetnek. A szavazás iránt nagy volt az érdeklődés: a kezdeményezésekre összesen 6117 szavazat érkezett, amelyből 5305 szavazatot minősítettek érvényesnek a szervezők. A közönségszavazásba több mint 1550 városlakó és elszármazott kapcsolódott be.

Egy éve működik a Sepsi Bike: több mint 33.000 kerékpárbérlés egy másként mozgó városban
2025.08.10

Augusztus 10-én ünnepli első évfordulóját a Sepsi Bike kerékpárkölcsönző rendszer Sepsiszentgyörgyön.

Díjmentesen vehetnek részt a diákok és tanárok a MindFormersen, elindult a regisztráció
2025.08.06

Augusztus 28–30. között Sepsiszentgyörgyön, a volt dohánygyár területén rendezik meg az első MindFormers eseményt,  egy jövőkutatásra, technológiára és társadalmi kérdésekre épülő tudásfórumot, amely különösen a fiatalokat, diákokat és pedagógusokat célozza meg.

Világversenyen nyert díjat a sepsiszentgyörgyi jégkorong-világbajnokság vizuális arculata
2025.08.06

Red Dot díjat nyert a Román Jégkorong Szövetség által szervezett jégkorong-világbajnokság arculata.

Forgalomkorlátozások a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny idején
2025.08.04

Augusztus 7-én és 8-án kerül sor az időfutamra és a kerékpárverseny első szakaszának rajtjára Sepsiszentgyörgyön