hu
 
Hétfő, 2025. December 22.

622 millió lejes beruházásra írnak ki közbeszerzéseket Sepsiszentgyörgyön

2023.03.17

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 622 millió lej értékben ír ki közbeszerzéseket idén és jövő évben. További 100 millió euróra a központi hatóságok hirdetnek versenytárgyalásokat a terelőút, a jégcsarnok, ANL-s tömbházak és bölcsődék építésére, hőszigetelésekre, utcák felújítására, valamint járdák és kerékpárutak kialakítására.

Kerékpárutak az Olt folyó partján

Már zajlanak a munkálatok az Olt folyó gátja mellett, ahol az év végéig új, négy méter széles gyalogos és kerékpáros híd épül a városi mobilitási terv részeként. Az új híd összeköti a Nicolae Iorga utca Olt folyó felőli részét a part túloldalán lévő Kis utcával, mely a Păiș David útra vezet.  

Körülbelül hét kilométer hosszú aszfaltozott kerékpárút épül majd az Olt folyó töltésén, Kilyéntől Árkos patakáig, amelyre a napokban lezárult a közbeszerzési eljárás, következik a szerződés megkötése a kivitelezővel. A tervek szerint a munkálatok április közepén kezdődnek. Az új kerékpárút egy része a tervek szerint ki lesz világítva, hogy sötétben is biztonságosan lehessen használni.

Megújulnak a város forgalmas utcái

Idén egyszerre több, forgalmas utcát is felújítanak Sepsiszentgyörgyön, viszont ezeket a munkálatokat úgy időzítik, hogy az autós forgalmat minél kevésbé zavarják. A Gábor Áron utcai híd felújítását a nyári vakációra időzítik, miután befejeződnek a Táncsics Mihály utcában zajló korszerűsítési munkálatok.

Véglegesítették a kivitelezési szerződést a Gyár utca, a Stadion utca, a Csíki utca, a Grigore Bălan utca, a Nicolae Iorga utca felújítására, valamint járdák és biciklisávok kialakítására az Oltmező utcában és a Păiș David utcában. A mobilitási terv részeként megvalósuló munkálatok április végén kezdődnek, a szerződés alapján egy év alatt fejeződnek be. A terelőút átadása és a teherforgalom átirányítása után kicserélik a koptatóréteget az Oltmező utcában és a Păiș David hadnagy úton.

„A múlt héten aláírtam azt a kivitelezési szerződést egy négy cégből álló konzorciummal, amely azt a rég várt beruházás-sorozatot fogja megvalósítani, ami a Gyár utca, a Stadion utca, Nicoale Iorga utca, Grigore Bălan, Csíki utca felújítását, illetve az Oltmező és a Păiș David utcák járdáinak megépítését fogja elvégezni. Ez azt jelenti, hogy április második felében elindulnak ezek a munkálatok és egyéves határidővel be is kell fejezzék” - nyilatkozta Antal Árpád-András polgármester.

Jó ütemben halad Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb beruházása, a terelőút építése, amely várhatóan jövő májusban készül el.

Tanügyi intézmények korszerűsítése

Számos oktatási intézmény felújítása is idén valósul meg: a Berde Áron Szakképző Líceum, a Váradi József Általános Iskola régi és új épületének korszerűsítése, a Székely Mikó Kollégium bentlakásának a felújítása, az Ady Endre Általános Iskola, Nicolae Colan Általános Iskola, a Hófehérke Óvoda felújítása, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum bentlakásának, valamint a C és D épületrészeinek korszerűsítése. Ugyancsak a Mikes Kelemen Elméleti Líceum hátsó udvarán új épületet építenek elemi osztályosok számára, amelyre jelenleg készül a megvalósíthatósági tanulmány.

Megújulnak a középületek és a városi közlekedés

Folyamatban van a közbeszerzés az egykori dohánygyár épületében tervezett Kommunizmus múzeumának létrehozására, megújul a Román Vilmos uszoda, ugyanakkor két új körforgalmat építenek a szépmezői ipari park környékén. Korszerű utasterminállá alakítják az Állomás negyedi buszállomást, megújulnak a városi buszmegállók, ennek kapcsán már zajlik a forgalomirányítási rendszer közbeszerzése, ugyanakkor már gyártásban vannak a megrendelt elektromos autóbuszok.

Új jégcsarnok épül a Sepsi Aréna mellett, szépmezőn óvodát, bölcsődét, sportpályát és közösségi központot építenek, de idén kerül sor a Bodok Hotel lebontására is. A Borvíz utcában új lakások épülnek, illetve számos tömbházlakást hőszigetelnek a városban, amelyekre a finanszírozás biztosítva van, jelenleg a tervezési dokumentációk előkészítésén dolgoznak.

Készülnek a tervek a belvárosi utcák átalakításáról, kiszélesítik a járdákat és bicikliutakat alakítanak ki, valamint átalakul a Szent György tér is.

Mivel az országban nincs egyértelmű szabályozás a kerékpárutak tekintetében, ezeket mindenhol a közvélemény és biciklis társadalom pillanatnyi igényei szerint tervezik. A sepsiszentgyörgyi utcák felújításakor továbbra is nagy figyelmet fordítanak a kerékpárutak kialakítására, egy biciklis terv van készülőben, amelynek segítségével összekötik a városban meglévő kerékpárutakat.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.