hu
 
Kedd, 2025. December 23.

A fiatalok igényelhetik a lakbértámogatást 

2021.12.08

A 35 év alatti fiatalok legtöbb havi 50 eurót kaphatnak 

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa jóváhagyta a fiatalok lakbértámogatásáról szóló határozattervezetet.

Ennek értelmében péntektől, december 10-től nyújthatják be a kéréseket az érdeklődők, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala pedig legtöbb 50 eurós havi támogatást nyújt az albérletben lakó fiatalok számára, az összeg azonban nem haladhatja meg a havi lakbér 25 százalékát. Az albérlőnek saját költségéből kell fedeznie a különbözetet. 

Annak ellenére, hogy az új, fiataloknak szóló lakbértámogatási program még csak egy próbaváltozatként értékelendő, azt gondolom, hogy éppen azt a segítséget nyújtja majd a fiataloknak, amelyre az önállósodáshoz szükségük van. Talán mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy bizonyos korban milyen sokat jelenthet a szülőktől való leválásban egy saját magunknak kialakított környezet. Éppen emiatt minden fiatalnak szüksége van a saját útja, hangja és hivatása megtalálása végett egy olyan helyre, ahol alkothat, vagy csak egyszerűen elcsendesedhet. Ezzel a programmal szeretnénk segíteni a sepsiszentgyörgyi fiatalokat a felnőtté válás és az identitáskeresés folyamatában nyilatkozta Vargha Fruzsina alpolgármester.

A támogatás igénybevételének feltétele többek között, hogy a kérelmező a kérés benyújtásakor nagykorú, de 35 év alatti legyen (harmincötödik életévét még nem töltötte be), sepsiszentgyörgyi lakhellyel, líceumi vagy szakiskolai végzettséggel rendelkezzen, Sepsiszentgyörgyön tanuljon vagy dolgozzon; legalább 4 hónapig érvényes, az ANAF-nál nyilvántartásba vett bérleti szerződése legyen; az elmúlt öt évben ne szerepeljen a nevén egy lakás több mint felének tulajdonjoga, ne álljon rokonsági viszonyban a főbérlővel és ne rendelkezzen adóhátralékkal a helyi költségvetés felé.

Azok a fiatalok, akik nem diákok csak akkor részesülhetnek a támogatásban, ha a kérelem benyújtásának időpontjában legalább 6 hónapja Sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkeznek.

Az érdeklődőknek a kérést és a szükséges dokumentumokat (személyi igazolvány másolata, munkahelyi igazolás, vagy az oktatási intézmény részéről igazolás, végzettséget igazoló oklevél és bérleti szerződés) Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Ifjúsági Irodájában a Kőrösi Csoma Sándor utca 5. Szám alatt kell leadniuk. A kérés a Polgármesteri Hivatal honlapjáról tölthető le (INNEN) vagy személyesen igényelhető az Ifjúsági Irodában.

A helyi tanács által elfogadott szabályzat szerint a kérés jóváhagyását követő három hónap elteltével a jogosulttá nyilvánított kérelmezők egy mellékletet nyújtanak be (INNEN letölthető). Ezt követően 10 napon belül folyósítják az összegeket az elmúlt három hónapra visszamenőleg. Ezt a mellékletet háromhavonta kell benyújtani.

A program célja támogatni azokat a 18–35 év közötti fiatalokat, akik Sepsiszentgyörgyön laknak, tanulnak vagy dolgoznak, annak érdekében, hogy csökkentse a fiatalok más településekre való elvándorlását, és ösztönözze a városba való visszatérésüket.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.