hu
 
Szerda, 2025. December 24.

A hétvégi vásár a nőnap jegyében zajlik

2021.03.05

Sepsiszentgyörgyön, hétvégén, azaz március 6-7. között újra megszervezik a Helyi termelők és kézművesek vásárát, ezúttal azonban mindezt a nemzetközi nőnapra, azaz március 8-ra kiélezve.

Máthé László, a TEGA Rt. vezetője elmondta: „Első ízben 51 asztalra növeljük a résztvevők számát: új standokat készítettünk, amelyeket most fogunk először felállítani. 2020-tól bevezettük, hogy licitálni kell a helyekre, egyrészt azért, hogy ne történhessen meg, hogy valaki egész évre lefoglal egy asztalt, így más árusnak nem jut hely, másrészt azért, hogy az így befolyó összeget a vásár minőségének emelésére, illetve a befogadási kapacitás növelésére fordítsuk. A most elkészült asztalokkal lényegesen több árust tudunk befogadni, amit egyértelműen sikernek lehet elkönyvelni”.

Az 51 asztal nem tartalmazza a 4 kürtőskalácskészítőt, ahogy a Puskás Tivadar Szakközépiskola sátrát sem. Ez utóbbiban az iskola szakoktatási ágazatait mutatják be, ezúttal a kertművelés (hortikultúra), kertészet és a zootechnika (állattartás és állattenyésztés) szakokat, azokkal a cégekkel karöltve, amelyek az iskola keretein belül zajló gyakorlati oktatáshoz is hozzájárulnak.

A nőnap közeledtével sor kerül a tavaszi virágvásárra is, amelyre ezúttal 10 virágtermesztő jelentkezett: az alkalom azonban a hölgyek köszöntésén kívül arra is lehetőséget biztosít, hogy a melegedő évszakban sokak számára nélkülözhetetlen virágokat is beszerezzék.

(A TEGA Rt. közleménye)

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.