hu
 
Péntek, 2026. Augusztus 14.

A Rövid utcába kerül a zárható biciklitároló

2021.02.26

Nagy volt az érdeklődés a Sepsiszentgyörgy Önkormányzata által felajánlott 18 férőhelyes, zárható kerékpártároló iránt

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata csütörtökön tette közzé a felhívást, miszerint egy 18 férőhelyes, zárható kerékpártárolónak keresi a megfelelő helyszínt a lakónegyedekben.

A fémszerkezet iránt élénk volt az érdeklődés a lakók részéről, a tegnapi nap során összesen 4 jelentkező teljesítette a felhívásban szereplő feltételeket, azaz a tároló elhelyezéséhez alkalmas helyszínt javasolt és a kérvényhez mellékelte az illető lakóközösség többségének írásbeli beleegyezését is. A jelentkezések sorrendjét nézve a Rövid utca, 6-os számú tömbház A és B lépcsőházak lakói voltak az elsők, így hamarosan ők vehetik használatba a szerkezetet.   

A közeljövőben a Polgármesteri Hivatal munkatársai felveszik a kapcsolatot az összes jelentkezővel, majd megvizsgálják a javasolt helyszíneket, és ott, ahol ez lehetséges, kihelyeznek majd egy méreteiben megfelelő kerékpártárolót. 

Az önkormányzat eddig három hasonló zárható kerékpártárolót helyezett ki, az első kettőt a 2019-es zöldövezeti szépségverseny díjazottainak az Otthon sétányon és a Cigaretta utcában, a harmadikat pedig nemrég az Ág utcába.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templomban
2026.08.13

Augusztus 20-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templomban és annak udvarán. A program szentmisével kezdődik, a szertartást követően a műsor a templom udvarán folytatódik a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.