hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

Albu István nyerte meg a Tamási Áron Színház menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsgát

2025.10.10

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szeptember 2-án hirdette meg a versenyvizsgát a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház menedzseri tisztségének betöltésére, amelynek időtartama négy évre szól. A versenyvizsgára két pályázó jelentkezett: Albu István, színész, rendező és Zakariás Zalán, rendező.

A jelentkezési iratok benyújtásakor mindkét pályázati iratcsomó megfelelt a formai követelményeknek, a leadott jelentkezési dossziék minden szükséges iratot tartalmaztak. 

Az elbíráló bizottság a második szakaszban, szeptember 29. és október 3. között a jelentkezők menedzseri tervét értékelte ki titkosított módon, a továbbjutáshoz legalább hetes jegyet kellett elérni. A személyes meghallgatásra október 7-én került sor, amely során a pályázók szóban ismertették a menedzsmenttervüket. 

A kétfordulós vizsga összesített eredményei alapján Albu István szerezte a magasabb pontszámot, 9.45-öt, míg Zakariás Zalán 9.15-ös értékelést kapott. A kétharmad és egyharmad arányban szakmai és önkormányzati összetételű elbíráló bizottság egyhangú döntése értelmében Albu István töltheti majd be a Tamási Áron Színház igazgatói tisztségét. Azonban, mivel mindkét pályázó magas pontszámot ért el a vizsgán és az eredmény szoros volt, illetve az elbíárló bizottság megítélésében a benyújtott pályamunkák kiválóan kiegészítették egymást, a bizottság tagjai azt a javaslatot fogalmazták meg, hogy Zakariás Zalán töltsön be aligazgatói tisztséget az intézményen belül. Az eredmény október 15-én lesz végleges az óvási időszak lejárta  után, amennyiben egyik pályázó sem nyújt be fellebbezést. A versenyvizsga részleteit és az eredményeket az önkormányzat honlapján IDE kattintva tekinthetik meg.

Az elbíráló bizottság tagjai:

  • Sztakics Éva Judit, alpolgármester;
  • Barabás Andrea önkormányzati képviselő, Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának képviselője;
  • Aurelia Corbeanu, kulturális menedzser, az UNITER végrehajtó alelnöke;
  • Oana Borș teatrológus, a Teatrul azi színházi kulturális folyóirat főszerkesztője;
  • Virág Endre, a Háromszék Táncszínház igazgatója;
  • Keresztes Attila rendező, színész.
Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani