hu
 
Hétfő, 2025. December 22.

Antal Árpád megkongatta a vészharangot: A kormány súlyosan csorbítani akarja a helyi autonómiát!

2023.08.03

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön tartott sajtótájékoztatója keretében bírálta azt a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely az önkormányzatok költségvetését csökkentené. Ezzel a rendelettel a kormány a helyi önkormányzatokat, illetve  a kis-  és középvállalkozókat lehetetleníti el.

Alapvetően három nagy problémám van ezzel a tervezettel: nem történt konzultáció az önkormányzati struktúrákkal, súlyosan sérti a helyi autonómia elvét, és azok, akik megfogalmazták ezt a sürgősségi kormányrendeletet, úgy gondolják, hogy egy önkormányzatnak, egy polgármesternek az a feladata, hogy hidat építsen, és minden forrást betonba fektessen, és nem az, hogy közösséget építsen, mert minden olyan költséget megpróbálnak megnyirbálni, ami a  kultúráról, sportról, szabadidős tevékenységről szól– hangsúlyozta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Az elöljáró megkongatta a vészharangot: ha ezt a sürgősségi kormányrendeletet ebben a formában elfogadják, mindamellett, hogy az alkotményellenesség kérdése is felmerül, a kormány egy olyan intézkedéséről beszélhetünk, ami a helyi és megyei önkormányzatok működésébe brutális módon beavatkozik. 

„Én értem azt, hogy a kormány elszámolta magát, amikor a költségvetést állította össze, ezt korrigálni kell. Ez megoldható például egy olyan szolidaritási adóval, amelyet az RMDSZ javasolt, ami csak a nagy cégeket érinti”– tette hozzá a polgármester.

Veszélyben az Andrei Mureşanu Színház

Ami a közszférát illeti, az RMDSZ vezető politikusa úgy véli, hogy a rendrakást a központi apparátussal kellene kezdeni, nem az a megoldás, hogy megint az önkormányzatoktól próbálnak elvenni hatásköröket, forrásokat, embereket.

Nem jöhet a kormány és nem mondhatja azt, hogy nem lehetnek 50 alkalmazottnál kevesebbel rendelkező intézmények, mert különböző méretű városokról beszélünk, nem ugyanazt jelenti Bukarestben vagy Temesváron egy 50 fős intézmény, mint Kovásznán vagy Sepsiszentgyörgyön. Ez a kulturális intézmények esetében azt fogja jelenteni, hogy például Sepsiszentgyörgyön az Andrei Mureşanu Színháznak szűnne meg az önállósága és össze kellene olvasszam a Tamási Áron Színházzal és leépítsek 15 százalékot. Nincs köze a valósághoz ennek a megközelítésnek. De ugyanakkor Erdély többi részén, ahol a magyarok vannak kisebbségben, a magyar kulturális intézményeket és az önállóságukat veszélyezteti– tette hozzá az elöljáró. 

A helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseket a polgármester szerint törölni kell ebből a tervezetből. A kormánynak pedig azzal kellene foglalkoznia, hogy rendet tegyen a központi adminisztrációban. Romániában létezik arra vonatkozó jogszabály, amely a lakosság számának függvényében határozza meg a helyi önkormányzatok alkalmazottainak létszámát, ezért más korlátozás nem szükséges.

Összegezve, a kormány javaslata a helyi autonómiába való brutális beavatkozás, annak ellenére, hogy a Helyi Autonómia Európai Chartáját Románia ratifikálta–emelte ki a polgármester. 

Az elöljáró mielőbbi találkozó szükségességét sürgette a Municípiumok Szövetsége (AMR) és a kormány képviselői között, még a rendelet elfogadása előtt, annak érdekében, hogy tisztázzák az összes, helyi adminisztrációt érintő kérdéseket. 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.