hu
 
Kedd, 2025. Augusztus 19.

Az újragondolás jegyében zajlott a nyolcadik pulzArt

2022.10.18

Különleges zenei, színházi, irodalmi, filmes élményeket, izgalmas műhelyfoglalkozásokat kínált a pulzArt 8. kiadása, amely újragondolni, kísérletezni hívott és mindenkiben felélesztette a kortárs művészetek iránti kíváncsiságot. A fesztiválra 7 országból érkeztek fellépők, 13 helyszín 34 eseménye 4 napon keresztül mozgatott meg 2 500 résztvevőt. 

A fesztivált a müncheni Fazer dzsesszbanda koncertje nyitotta, melynek rendkívüli tehetséggel párosított elsöprő energiája a közönségre is átragadt. 

A 8. pulzArt színvonalas előadásokat kínált, őszinte nevetéssel izgultuk végig a belga Miet Warlop After All Springville című előadásait, miközben a meghökkenéstől a meghatottságig hangulatok, érzések sokaságát éltük át. A Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadásban a választás szabadságáról szóló utazásra hívtak bennünket a sepsiszentgyörgyi színészeink, akik pillanatok alatt Nassim Soleimanpour cinkosaivá tettek, hogy továbbvihessük a nyuszi történetét, annak minden kis és nagy kockázatával együtt. Láthattuk a Strangeface társulat Beached című elragadó nonverbális előadását, melyben Arnold nyugodt tengerparti délutánja váratlan vízalatti kalandba fordult, sőt, Szergej, a Spaced főhőse is debütált a sepsiszentgyörgyi közönség előtt, amelynek tagjai az előadások végén kézbe is vehették a bábokat. Egy biztos: a színházi és bábszínházi élmények még sokáig velünk maradnak.

A fesztivál irodalmi programjainak közös nevezője volt a meghívott szerzők különleges, sajátos viszonyulása mindennapjaink szűkebb-tágabb valóságához, közösségi létéhez. Ezek nyitóakkordjaként Szvoren Edina írót műveiről, sajátos világlátásáról, az íráshoz való viszonyáról faggatta Pieldner Judit irodalomtörténész. Szvoren Edina rendhagyó irodalomórákkal is megajándékozott két sepsiszentgyörgyi líceumot. Itt volt velünk Vasile Ernu író is, akit Andrei Dósa iró kérdezett életútjáról, műveiről, nemzetfelfogásáról. Az író rávilágított arra, hogy a kisebbségek problémáira csak az tud érzékenyen reagálni, aki maga is átélte a kisebbségi létet, ezt pedig a regényei is bizonyítják. Volt mit mesélnie Jászberényi Sándor író-újságírónak, akit Miklóssi Szabó István író faggatott. Jászberényi a világ több pontjáról tudósított már, köztük az ukrajnai hadszíntérről. Hogy milyen a háború? Kendőzetlen őszinteséggel válaszolta meg az író sepsiszentgyörgyi teltházas közönségének.

Esténként a Zamatban fellépő lemezlovasok minden pulzParty vágyunkat kielégítettékkár könnyed beatekről, akár élő hangszerbetéteket magukba foglaló összetett dallamokról legyen szó, mindenki megtalálta a maga kedvencét. Hugo Kant fuvolajátékkal színesítette könnyed, táncolható ritmusait, Egoless basszusgitár-játékkal ötvözte változatos elektronikus harmóniáit, Perkucigó meg ütős hangszereken adta meg Küb Beat ritmusát. De könnyű volt jól érezni magunkat, amikor káprázatos vizuálok és olyan helyi DJ-k is játszottak nekünk, mint Beast, Grid, vagy Dobri.

Filmes hétvégét  tartottunk a Művész Moziban, ahol Az építész lét fontossága olasz dokumentumfilm, valamint a Noise táncfilm után helyi alkotókkal értelmeztük azokat. A helyi építészek elképzeléseinek gyakran határt szabnak a kötött formák, az épületek által sugallt bezártság érzése pedig a rövidfilmben is visszaköszön.

A 8. pulzArt nemcsak szívünkben, emlékezetünkben hagyott maradandó nyomokat, hanem városunk egyik épületén is. A Csipike óvoda egyik külső falát átértelmezett népművészeti szimbólum: a csírából az ég felé törő, lélekmadárban kiteljesedő égig érő fa motívum díszíti a hétvégétől. 

Sugár János Időjárőr-projektje keretében Sepsiszentgyörgy öt helyszínén ötvenkilenc történetet rögzítettek önkéntes mesélők, öt nap alatt közel 600 percet meséltek az utca emberei, a történetek egy része pedig a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben megvásárolható Időjárőr újságban olvasható.

A KreaCo Stúdió interaktív kísérleti installációval, látványos 3D-mappinggel pulzArtosította a Tamási Áron Színház előtti teret, ahol a kiállított rózsaszín-fehér szerkezet különleges fényhatások és emberi mozdulatok kölcsönhatása által kelt életre. 

Jól szórakoztunk a műhelyfoglalkozásokon, elfogadtuk a Legó kihívást, ahol kreatív építmények és rajzoló szerkezetek születtek a Young Engineers Afterschool vezetésével, Jánosi Ágnes Anikó textilműhelyén egyéni tervezésű linómetszetes szimbólumokat nyomtattunk különböző vászoningekre és zseniális színházi maszkok is készültek a brit Russell Dean segítségével.

A pulzArton új világokat kerestünk, teli életigenléssel, örök megismeréssel és mélyreható inspirációval, a zárókoncerten pedig megtaláltunk mindezt a brit Noya Rayo tolmácsolásában! Köszönjük, hogy velünk voltatok!

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület, Kónya Ádám Művelődési Ház

Társszervezők: Bod Péter Megyei Könyvtár, Cimborák Bábszínház, Cinema Arta - by Cityplex, MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, Tone Troopers Audio-Vizuális Egyesület

Partnerek: Erdélyi Művészeti Központ, Háromszék Táncegyüttes, M Studio, Székely Mikó Kollégium, Tamási Áron Színház, Young Engineers, Zamat Café

Támogatók: MOL Új Európa Alapítvány,  Park Hotel, Niedax, B the Hotel, Sepsi Value Centre, Sicmob

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templom udvarán
2025.08.18

Augusztus 20-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templom udvarán a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

ComOn Sepsi: Sepsiszentgyörgy lakói döntöttek, 20 közösségi kezdeményezés kap támogatást
2025.08.13

Lezárult a Com’ON Sepsi közönségszavazása, amelynek keretében a város lakói 32 ötlet közül választhatták ki azokat, amelyek támogatásban részesülhetnek. A szavazás iránt nagy volt az érdeklődés: a kezdeményezésekre összesen 6117 szavazat érkezett, amelyből 5305 szavazatot minősítettek érvényesnek a szervezők. A közönségszavazásba több mint 1550 városlakó és elszármazott kapcsolódott be.

Egy éve működik a Sepsi Bike: több mint 33.000 kerékpárbérlés egy másként mozgó városban
2025.08.10

Augusztus 10-én ünnepli első évfordulóját a Sepsi Bike kerékpárkölcsönző rendszer Sepsiszentgyörgyön.

Díjmentesen vehetnek részt a diákok és tanárok a MindFormersen, elindult a regisztráció
2025.08.06

Augusztus 28–30. között Sepsiszentgyörgyön, a volt dohánygyár területén rendezik meg az első MindFormers eseményt,  egy jövőkutatásra, technológiára és társadalmi kérdésekre épülő tudásfórumot, amely különösen a fiatalokat, diákokat és pedagógusokat célozza meg.

Világversenyen nyert díjat a sepsiszentgyörgyi jégkorong-világbajnokság vizuális arculata
2025.08.06

Red Dot díjat nyert a Román Jégkorong Szövetség által szervezett jégkorong-világbajnokság arculata.