Beszámolót tartott Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi adóügyekkel kapcsolatban
Antal Árpád polgármester sajtótájékoztató keretében tartott beszámolót a sepsiszentgyörgyi adóügyekről, illetve tájékoztatott, hogy a felmerülő problémákból mit sikerült már megoldani, és mi van még folyamatban.
A polgármester visszatekintést is nyújtott, hogy 2025 decemberében a román kormány jelentős mértékben megváltoztatta a helyi adókra vonatkozó jogszabályokat: „Akkor nagyon sok volt az ismeretlen ezzel kapcsolatosan, valójában januárban szembesültünk mi is, hogy az, amit decemberben a kormány kommunikált, hogy például a lakások esetében 70%-os növekedés történik, az sok esetben 170 vagy akár 200%-os növekedést is eredményezett” – nyilatkozta.
Az egyeztetések folyamán Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 5 fő problémát azonosított be, ezek megoldási folyamatát ismertette a polgármester. A problémák többsége már meg van oldva, a többire is több forgatókönyv elő van készítve, amelyek életbeléptetése a bukaresti kormányzati döntésektől függ, ugyanis a pénzügyminisztérium egy bukaresti döntéshez kötötte az előkészített határozat elfogadását.
1. A fogyatékkal élők helyzete
Az egyik probléma, ami felmerült, az a fogyatékkal élő személyek adókezdvezményeinek az eltörlése volt. „Ezt első perctől megfogalmaztuk, hogy nem tartjuk méltányosnak. Éppen ezért az RMDSZ hivatalosan kéri a miniszterelnöktől, hogy térjen vissza a kormány erre a kérdésre, és javítsa ki ezt az igazságtalanságot. Azt kérjük a kormánytól, hogy lehessen kedvezményt adni, ne is kelljen befizetniük az adót” – nyilatkozta Antal Árpád polgármester. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata döntött arról, hogy a kormány által eltörölt adókedvezményeket helyi szinten kompenzálja, de ez sajnos csak az adó befizetése után történhet meg. A Helyi Tanács a mai napon jóváhagyott egy legfeljebb 1 000 lej értékű pénzügyi támogatási lehetőséget a súlyos vagy fokozott fogyatékossággal élők számára, amely fedezi a lakás, a telek és a gépjármű utáni adót. A kérelmeket március 1-jétől lehet benyújtani, de kizárólag a helyi adók befizetése után, a kifizetett összegek visszatérítésére.
2. A természetes személyek lakás- és telekadója
Sepsiszentgyörgyön a természetes személyek telek- és lakásadója a törvény által megengedett minimális szinten volt tavaly is, és maradt idén is. Annak ellenére, hogy a törvény által megengedett minimális szinten maradt ebben az évben, mégis azt tapasztalták a polgárok, hogy megnőtt az adójuk, ez a decemberi kormányzati döntésnek a következménye, és ez okozta a problémák jelentős részét is.
3. A garázsok helyzete
„Megértettem az emberek üzenetét. 2026 nem az az esztendő, amikor a családi költségvetésből garázsfelújításra futna, ezért ezt a kérdést levettük napirendről, úgy, ahogy ezt megígértük” – emelte ki a polgármester. A 680 garázstulajdonos körülbelül 90%-ával az önkormányzati képviselők már fel is vették a kapcsolatot, annak érdekében, hogy közösen alakítsák ki azt az álláspontot, ami a jövőre nézve, 2027-től arrafelé majd rendezi a garázsok kérdését Sepsiszentgyörgyön.
4. Jogi személyek adói
A jogi személyek esetében, ami az épületadót illeti, nem volt változás 2026-ban, tehát ugyanazzal a szorzóval számolt Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, amit 13 évvel ezelőtt a helyi vállalkozókkal kötött egyezség alapján közösen elfogadtak. Tehát az épületek esetében a 13 éve működő De minimis (csekély összegű) támogatási rendszer továbbra is érvényben marad. Sőt, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata azzal is segíti a helyi cégeket, hogy megemeli a visszatérítési minimális értéket 33%-ról 40%-ra a De minimis rendszerben.
A telkek esetében, a vállalkozói szféra képviselőivel folytatott egyeztetések nyomán két forgatókönyvben állapodtak meg:
- A forgatókönyv: Ha a bukaresti döntés megszületik, és lehetővé válik, visszatérnek a korábbi adókhoz.
- B forgatókönyv: Amennyiben nem születik meg a Pénzügyminisztérium által jelzett bukaresti döntés, akkor kiterjesztik a De minimis programot úgy, hogy a helyi cégek visszakapják a pénzüket az adózás minimális szintjéig. Ebben az esetben az adókülönbözetet csak a multinacionális cégek viselik, amire ebben az évben egy egyszeri szolidaritási adóként tekintenek.
Antal Árpád üdvözölte és nagyon fontosnak tartotta a döntést, melynek értelmében múlt héten újraalakult a Sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Konzultatív Tanács, amelyet a sepsiszentgyörgyi vállalkozókat tömörítő három reprezentatív szervezet hozott újból létre. A VKT régebb is működött, és eredményes volt az együttműködés az önkormányzattal.
5. Hibrid autók és általános gépjárműadó
A hibrid autók esetében is két forgatókönyv létezik: amennyiben megszületik Bukarestben az a döntés, amit az RMDSZ kér hivatalosan is a kormánytól, hogy biztosítsa az önkormányzatoknak, hogy térjenek vissza a decemberi döntésre, és a meghatározott minimum-maximum között a költségvetés elfogadása előtt módosíthassák az adókat, akkor ezt Sepsiszentgyörgy Önkormányzata módosítani fogja. A hibrid autók esetében ez azt jelenti, hogy visszacsökkentik az adót a minimumra. Ennek hiányában a Polgármesteri Hivatal üzemanyag-utalványok biztosításával kompenzálja a hibrid autók tulajdonosainak adóját, egészen a minimumig.
Az általános gépjárműadó esetében Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának vállalása a gépjárműadók legfeljebb a 2025-ös szintre való hozása, az elöljáró ugyanakkor elmondta, hogy vannak esetek, ahol eleve kevesebb adót határoztak meg bizonyos gépjárművekre, mint tavaly. Amennyiben a jogszabályi keret nem teszi lehetővé a módosítást a következő 1-2 hétben, az önkormányzat vállalja, hogy ahol növekedés történt, azt a 2027-es pénzügyi évben kompenzálja.
Antal Árpád polgármester biztosítja a lakosságot, hogy az önkormányzat minden lehetséges jogi és adminisztratív lépést megtesz annak érdekében, hogy mérsékelje a kormány által a tavaly decemberben hozott döntések negatív hatásait – a további fejleményekről tájékoztatják a lakosságot. Az elöljáró kiemelte, hogy mindenképp május elseje előtt, tehát még áprilisban széles konzultáció után el fogják fogadni a 2027-es adókat, azért, hogy mindenki számára legyen kiszámíthatóbb a jövő esztendő.





