hu
 
Kedd, 2025. Szeptember 30.

ComOn Sepsi: Sepsiszentgyörgy lakói döntöttek, 20 közösségi kezdeményezés kap támogatást

2025.08.13

Lezárult a Com’ON Sepsi közönségszavazása, amelynek keretében a város lakói 32 ötlet közül választhatták ki azokat, amelyek támogatásban részesülhetnek. A szavazás iránt nagy volt az érdeklődés: a kezdeményezésekre összesen 6117 szavazat érkezett, amelyből 5305 szavazatot minősítettek érvényesnek a szervezők. A közönségszavazásba több mint 1550 városlakó és elszármazott kapcsolódott be.

A szavazás eredményeként 20 kezdeményezés nyert támogatást, amelyek közül 16 a nyílt versenyben, három a 14–17 éves korosztály kategóriájában, egy pedig a korlátozott lehetőségekkel rendelkező fiatalok csoportjában bizonyult győztesnek. A projekteket augusztus 11. és december 10. között valósítják meg a nyertes csapatok. A programok között kulturális, sport-, közösségépítő és kézműves kezdeményezések egyaránt helyet kaptak, így minden korosztály találhat magának érdekes és értékes programot.

A legtöbb szavazatot a Vár éj nevű kezdeményezés kapta, amely egy különleges éjszakai tevékenységsorozat a Vártemplomban. Ez a program nemcsak szórakozást kínál, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a résztvevők jó hangulatban közelebb kerüljenek önmagukhoz, embertársaikhoz, valamint jobban megismerjék a város egyik legrégebbi és legpatinásabb épületét.

A második helyen az Ékszerezz 3. végzett, amely során a résztvevők egyedi, személyre szabott ékszertartókat tervezhetnek és készíthetnek. A harmadik helyet Az irodalom, mint találkozási pont című közösségi irodalmi eseménysorozat szerezte meg, amely négy rendhagyó alkalommal kínál irodalmat játékokkal, találkozásokkal és közös beszélgetésekkel ötvözve.

A további nyertes projektek között megtalálható a Play & Watch – A közösség találkozik, amely keretén belül társasjáték- és filmestet szerveznek a kezdeményezők családias, barátságos légkörben. A Mozdulj Sepsi! táncelőadást és közös táncolás élményét nyújtja a résztvevők számára, illetve a Szüreti felvonulás a hagyományok megélésére ad lehetőséget. Szabadtéri mozizásra is lesz lehetőség az Ég alatti vászon eseményen, ahol kényelmes ülőhelyek, pattogatott kukorica és frissítők várják az odalátogatókat.

A kézműves és alkotóprogramok közül kiemelkedik a levendula workshop, ahol a résztvevők levendulás csokrokat, fejdíszeket, asztali díszeket és illatos fürdősót készíthetnek, sőt üvegfestésre is lesz lehetőség. A program különlegessége a fotóháttér, amelynél emlékképek készíthetők, miközben a gyerekeket játszósarok és hangszersimogató várja. A Mesekocsma a hagyományos élőszavas mesemondás és népzenei előadások világába kalauzolja a közönséget, interaktív, szórakoztató társasjátékokkal kiegészítve.

A Tér, ahol otthon vagyunk közösségi akció filagóriaépítéssel és térszépítéssel, míg a Tér, idő, ifjúság – Ifjúsági nap kreatív programokkal, zenével és beszélgetésekkel szólítja meg a fiatalokat.

A sportkedvelők számára is bőséges a kínálat: a Gyertek bé 600-an futballbajnokság, az Out of Comfort Zone Kupa ügyességi és csapatépítő akadálypálya, valamint a TSG – Open Mat karate bemutató mind az aktív, egészséges életmódot ösztönzik. A természetbarátok a Talpunk alatt lévő kincsek – Sepsiszentgyörgy gyógynövényei programon a helyi gyógynövények világát fedezhetik fel a cserkészek vezetésével.

Egészségmegőrzés és prevenció terén is lesznek kezdeményezések: a Mikes Elsősegély Akadémia előadásai és versenyei a biztonságos segítségnyújtást népszerűsítik. Az Egy csöppnyi törődés projekt az édesanyáknak és családoknak biztosít nyitott, bizalmas teret a tapasztalatcserére, különös figyelemmel a szoptatással kapcsolatos kérdésekre.

Közösségépítő jellegű a Termés ünnepe, amely a Napsugár Napköziotthon óvónőinek összefogásával valósul meg, valamint a Játssz, hogy láss!, amely inkluzív társasjáték-eseményekkel hozza össze az embereket, függetlenül fizikai képességeiktől. A zenerajongókat a Tartsunk egy ütős napot! dobos workshop és nyílt nap várja, a Bábel próbatermének ünnepélyes megnyitóján.

Kiemelten fontos számunkra a tisztességes verseny és az átlátható döntéshozatal, ezért idén sajnos néhány szavazat érvénytelenítésére került sor, mivel felmerült a szavazatok tisztaságát befolyásoló visszaélések gyanúja és számos fiktív e-mail címről érkezett szavazat.

A Com’ON Sepsi idei nyertesei azt bizonyítják, hogy Sepsiszentgyörgy közössége sokszínű, aktív és kreatív. A programok célja, hogy erősítsék a város közösségi életét, lehetőséget adjanak az együttlétre és az aktív részvételre, valamint inspiráló, értékes élményekhez juttassák a város lakóit.

További információk és friss hírek a projektek megvalósulásáról a Com’ON Sepsi Instagram- és Facebook-oldalán érhetők el.

A Com’ON Sepsit a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a PONT Csoport valósítja meg, a folyamat fő támogatója Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala.

Két pályázó jelentkezett a Tamási Áron Színház menedzseri tisztségére
2025.09.26

Két pályázó jelentkezett a tisztség betöltésére: Albu István, színész, rendező -  jelenleg a gyergyói Figura Stúdió Színház igazgatója, valamint Zakariás Zalán, színházrendező. Mindkét pályázati iratcsomó megfelelt a követelményeknek, a leadott jelentkezési dossziék minden szükséges iratot tartalmaztak.

Hosszabított ügyfélfogadás a Közpénzügyi Igazgatóságon
2025.09.25

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala az adófizetők figyelmébe ajánlja, hogy a második félévre kivetett helyi adókat  és illetékeket 2025. szeptember 30-ig lehet késedelmi kamat nélkül befizetni.

Forgalmi korlátozások a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok idején
2025.09.18

Az esemény zavartalan lebonyolítása érdekében, szeptember 19. és 21. között több közlekedési és parkolási korlátozás lép életbe.

Befektetünk az oktatásba, befektetünk a jövőbe!
2025.09.18

Történelmi léptékű beruházások valósulnak meg az oktatási intézmények infrastruktúráján Sepsiszentgyörgyön

Még szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata minden évben felköszönti az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat.