hu
 
Szerda, 2025. December 24.

Elköszönt Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának jelenlegi testülete

2020.10.21

Jövő héten kerül sor az új tanács alakuló ülésére

Október 21-én, szerdán került sor Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának utolsó ülésére a jelenlegi mandátumban. A napirendi pontok között tíz tanácshatározat szerepelt, ezeket egyöntetűen megszavazták a tanácsosok.

A rendkívüli tanácsülés keretében Antal Árpád-András polgármester elmondta, hogy azért ragaszkodott a személyes jelenléthez, mert ez a tisztségben lévő önkormányzati képviselők utolsó ülése. Jövő hétfőn kerül sor az új testület alakuló ülésére, amelyben a jelenlegi tagok kétharmada folytatja majd a munkát.

Elsősorban köszönöm Sztakics Éva alpolgármester asszony munkáját, aki 16 évig volt a város alpolgármestere. Az ő energiája és tudása nélkül biztos, hogy sok mindent nem tudtunk volna megtenni. Pârvan Rodica 20 évig volt helyi tanácsos, Bálint Józseffel pedig alpolgármesterként is dolgoztunk közösen. Mindkettőjüknek köszönöm az együttműködést és az építő jellegű bírálatokat egyaránt, a városért és a közösségért folytatott munka úgy gondolom, hogy eredményes volt. Tischler Ferenc szintén a város alpolgármestere volt és folytatni fogjuk a közös munkát, hiszen az elkövetkezendő években szintet kell lépnünk a városban a szociális területen.” - fejezte ki köszönetét Antal Árpád polgármester.

Sztakics Éva alpolgármester asszony is megköszönte a jelenlévőknek az elmúlt évek munkáját, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester pedig kiemelte, hogy tanulságos volt számára az elmúlt négy év és reméli, hogy az elkövetkezendőkben is együtt fogják szolgálni a város lakosságát.

Együtt tettük ezt a várost élhetővé és szerethetővé, ezt a munkát fogjuk továbbra is folytatni!”  - ezekkel a gondolatokkal zárta a rendkívüli tanácsülést Antal Árpád polgármester.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.