hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

30 millió lej uniós forrásból fejlesztjük tovább Sepsiszentgyörgyöt

2020.03.23

Közel 30 millió lejre pályázott sikerrel Sepsiszentgyörgy Önkormányzata: az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól nyert összegből sportpályákat és óvodákat, bölcsődét építenek, felújítják a Berde Áron Szakképző Líceumot, és az Állomás negyedi tavat,  illetve környékét is rendbe teszik. A fejlesztésekre szánt uniós pénzek most az eddiginél is fontosabbak, hiszen a koronavírus-járvány gazdasági visszaesést is okoz. 

A közel 30 millió lej értékű támogatási szerződéseket Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója írták alá.

„Az elmúlt időszakban számos programot indítottunk el, amelyek a város fejlődését szolgálják. Szeretnénk újjáépíteni és modernizálni a különböző tanintézményeinket, szabadidős központjainkat, hogy a fiatalok bekapcsolódjanak a város életébe, hogy otthonos, korszerű óvodák, iskolák és sportlétesítmények jöjjenek létre. Most azonban az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra. Meggyőződésem, hogy együtt túl tudunk lépni ezeken a nehéz időkön, és közösen örülünk majd a megvalósításoknak” – fogalmazott Antal Árpád polgármester.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának tíz aláírt szerződése van több mint 42,6 millió lej értékben. Ez az összeg hamarosan növekedni fog, miután négy másik pályázati kérelmet is elbírál a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség. Ezek összege több mint 130 millió lej, hangsúlyozta Simion Creţu.

„Ezek a vissza nem térítendő támogatások segítenek abban, hogy Sepsiszentgyörgy egy olyan dinamikus várossá váljon, ahol jó élni és jó letelepedni, ahol megéri tanulni és dolgozni. 17 Regio projektet fejeztünk be: több mint 55 millió lejt használtunk fel, hogy felújítsuk a városközpontot és több tanintézményt a 2007-2013 közötti időszakban”– tette hozzá a polgármester.

A 2014-2020-as időszakra szóló Regionális Operatív Program keretében bővítik és felújítják a Kőrösi Csoma Sándor Óvodát, újjáépítik az Orbán Balázs utcai 7-es számú Óvodát, valamint óvodát és bölcsődét építenek Szépmezőn. Ezekre a beruházásokra több mint 6,2 millió lejt fognak fordítani.

Több mint 3,1 millió lejt fordítanak a Berde Áron Szakképző Líceum külső rendezési munkálataira, és 19,6 millió lejből rendezik az Állomás negyedi tavat és környékét, illetve sportpályákat alakítanak ki a Csíki negyedben.

A jelenleg kiszáradt Állomás negyedi tó helyére közel 3 hektárnyi zöldövezetet létesítenek, a Păiuş David hadnagy utca felőli bejárat 14 parkolóval és zöldövezettel bővül. 1400 négyzetméter sétáló ösvényt, illetve szaladó-, kosárlabda- és futballpályát, de egy színpadot is építenek.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.