hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

A szépmezői Ipari Parkot választotta egy német befektető romániai leányvállalata számára

2020.05.07

A német Rauschert vállalat Romániában kívánja továbbfejleszteni a vállalkozását, a leányvállalata helyszínének pedig a Szépmezőn található Ipari Parkot választotta.

A múlt héten zajló versenytárgyalást követően a vállalat 4 400 négyzetméter telket kapott haszonbérbe az ipari parkban, a főépületben pedig már egy irodahelyiséget is bérelnek. A haszonbérleti szerződést 2020. május 7-én írták alá, hamarosan a vállalat megkezdi a csarnok építését is. A saját csarnok építésével párhuzamosan a cég egy, már meglévő 500 négyzetméteres csarnokot szándékozik bérelni a parkban, hogy minél hamarabb meg tudja kezdeni a termelést.

A cég az ipari kerámia területén folytat tevékenységet, a szépmezői munkapontjukon villamosságtehnikai alkatrészeket fognak összeszerelni, az első szakaszban körülbelül 20 új munkahelyet teremtve a helyiek számára.

A Rauschert vállalat azon döntése, hogy ipari parkunkba fektet be, megerősíti napi erőfeszítéseinket. Célunk egy olyan környezet megteremtése, amely elősegíti partnereink tevékenységének fejlődését - hangsúlyozta Miklós Zoltán, az Ipari Park igazgatója.

A kiváló együttműködés, a kedvező feltételek és a jó infrastruktúra fontos szerepet játszottak abban a döntésünkben, hogy ide fektetünk be. Célunk, hogy biztos munkahelyeket létesítsünk, ahol az alkalmazottak jól érzik magukat és szakmailag is fejlődhetnek”- emelte ki Klaus-Dieter Toews, a Rauschert Románia igazgatója.

A német Rauschert cég több mint 120 éves tapasztalattal rendelkezik a műszaki kerámia alkatrészek gyártásában, és több mint 1 200 alkalmazottat foglalkoztat a 16 országban, melyben jelen van, köztük Németország, Amerikai Egyesült Államok, Kína, Japán valamint az Egyesült Királyság.

 

 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.