hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Haladnak az útfelújítási munkálatok Sepsiszentgyörgyön

2020.07.09

A Domb utcában a felújítások végéhez közelednek, a koptatóréteget elterítették, a zöldövezetek kialakítása és az úttest sávjait elválasztó vonalak, illetve a parkolók festése következik.

A Sport utcában megoldást találtak a felmerülő problémákra, ami miatt a munkálatok szüneteltek, így jövő héten folytatódik a felújítás.

A Kós Károly utcában a hálózatok lebontása és átalakítása még néhány napot vesz igénybe, utána kerül sor az utolsó szakasz aszfaltozására, majd a teljes útszakasz festése következik.

A Puskás Tivadar utca egyik szakaszán az esővízrendszert helyezték el,  itt azonban folyamatos problémák merülnek fel, például az esővizet elvezető rendszer különböző csatlakozókkal ütközik, az egyik házszámnál a közművekkel közösen kellett megoldást találni, a másik szakaszon pedig az energiaszolgáltató beavatkozására várnak.

Az Ág utca Császár Bálint és Bánki Donát utca közötti szakaszán az első alapréteg szintjének a rendezése zajlik, hamarosan le lehet aszfaltozni az említett részt. A Császár Bálint és Füzes utca közötti szakaszon pedig még földalatti hálózati munkák zajlanak.

A város területén több helyen is szintre emelik az aknatetőket. A Benedek Elek utcában és az Esthajnalcsillag utcában szegélyköveztek a városi kertészet munkatársai, a Sepsi Útépítő cég pedig a jövő hét folyamán kezdi el a járdák aszfaltozását. Az Olt utcában járdákat javítanak, a város több pontján pedig utakat, átjárókat festenek.

A Tavasz utcában a Rózsák utca kereszteződésénél fekvőrendőrt helyeztek el, ugyanakkor haladnak a Főtér térrendezési, illetve a volt Kós Károly iskola felújítási munkálatai is. A lámpatestek folyamatosan újulnak a városban, a következő lámpacserére a Lázár Mihály utcában kerül sor. Szotyorban jelenleg a ravatalozóház tetőszerkezetén dolgoznak.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.