hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Haladnak a térrendezési munkálatok Kovászna Megye Tanácsa előtt

2020.07.15

Júniusban kezdték el a Főtér Kovászna Megye Tanácsa előtti részének térrendezési munkálatait, ezek a megfelelő ütemben haladnak és a tervek szerint őszre befejeződnek.

Az építő cég az ásás során az esővíz-elvezető rendszert érintő problémákba ütközött, ezek tisztázása és megoldása után azonban folytatódtak a munkálatok, jelenleg a lépcsők alapozásán dolgoznak.

A megyei tanács előtti helyszínt úgy alakítják ki, hogy teret adhasson a nagyobb rendezvények színpadainak, télen pedig a szabadtéri korcsolyapályának. Továbbá kialakítanak két rend kőlépcsőzetet, amely áthidalja majd a Mihai Viteazul tér és a Szabadság tér (Főtér) közötti szintkülönbséget.


 

 

 

 

 

 

 

 

 
Fotó: Vargyasi Levente

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.