hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Nem szabad elfelejteni a múlt borzalmait

2020.08.20

A héten Sepsiszentgyörgyre látogatott Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke, akit Antal Árpád-András polgármester és és Herman Rosner, a helyi zsidó közösség vezetője fogadtak és ellátogattak a Vojkán utcai zsidó temetőbe. A temetőbe az Önkormányzat 2014-ben Holokauszt emlékparkot avatott, a deportálás 70. évfordulójának alkalmából.

Az Önkormányzat és a zsidó közösség vezetői továbbra is fontosnak tartják fenntartani az eddig is szorosan ápolt kapcsolatot, és közösen cselekedni annak érdekében, hogy a Háromszékről elhurcolt zsidó közösség tagjai ne merüljenek feledésbe.

A második világháború során Háromszékről 52, olyan tizennégy évesnél fiatalabb zsidó gyereket deportáltak Auschwitzba, akik nem tértek haza.

A gyerekek magyar anyanyelvűek voltak, a közösség részét képezték. Kötelességünk ápolni az emléküket, ezért fontos lenne, hogy a temetőkertet egy közösségi térként helyezzük el a város térképén. Nem szabad elfelejtenünk a múltat és annak borzailamit, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha bevonjuk a gyerekeket és a fiatalokat.” - hangsúlyozta Antal Árpád-András polgármester.

A Holokauszt emlékparkban a gyermekek emlékére 52 darab tuját ültettek, ezek mellé síremlékeket állítanak, amelyeken az áldozatok neve szerepel.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.