hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Egymillió eurós pályázat indul a rászoruló gyermekek részére Sepsiszentgyörgyön

2020.08.21

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának Szociális Támogatási Igazgatósága, közösen a  Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal és a Máltai Szeretetszolgálattal egy egymillió eurós támogatásra szóló pályázati iratcsomót nyújtottak be az Európai Alapok Minisztériumához. A pályázat a sepsiszentgyörgyi, külföldön tartózkodó szülők gyermekeit, illetve azok családját hivatott támogatni.

A „Számít a jövőm!” című pályázat a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat és a Szociális Támogatási Igazgatóság partnerségében jött létre.

A pályázat célcsoportjai közé azok a gyerekek tartoznak, akik esetében egyik vagy mindkét szülő külföldön tartózkodik munkavállalás céljával, valamint a gyerekek családtagjai, illetve azok a személyek, akikre ebből kifolyólag a gyermek felügyeleti joga ideiglenesen át lett ruházva.

A pályázat általános célkitűzései között szerepelnek a gyerekek oktatásának, felzárkóztatásának a támogatása, facilitálása és segítése, abban az esetben, ha a gyerekek Sepsiszentgyörgy területén lévő tanügyi intézményben vannak vagy lesznek iskolázva.

A pályázati iratcsomó szerint, összesen 210 óvodás- és iskoláskorú gyermek részesülhet támogatásban, a következő felosztás szerint: 

  • 40 óvodáskorú (3-5 év közötti) gyermek felzárkóztatása, tanügyi intézményben való beillesztésének a facilitálása, támogatása.
  • 170 gyermek esetében komplex beavatkozás biztosítása, melynek célja az iskolai felzárkóztatás, illetve az iskolaelhagyásának megelőzése a következő korcsoporti megoszlás szerint: 50 gyerek 6 és 10 év között / 80 gyerek  11 és 14 év között / 40 gyerek 14 és 16 év között.

A pályázat további célkitűzései között szerepelnek még a következők:

  • A fent említett jelenség, illetve annak családokra, gyerekekre gyakorolt hatásainak a megismertetése a szakemberekkel és a közösséggel, workshopok és közösségi események megszervezése által.
  • Partnerségek kialakítása a tanügyi intézményekkel és a témában érintett más intézményekkel, szervezetekkel a megelőzés és az esetkezelés céljával.
  • A szülők jogi kötelezettségének a tudatosítása, abban az esetben ha külföldre mennek munkavállalás céljából és a gyereket a másik szülő vagy más családtag felügyeletére bízzák.
  • Komplex szolgáltatások nyújtása ezeknek a gyerekeknek és családoknak egyéni és csoportos foglalkozások által, éspedig:
    • after school típusú délutáni oktatás, táborok szervezése
    • támogató csoport szervezése szülőknek  jogi képviselettel való ellátás, szülői nevelés
    • különböző témájú foglalkoztatások, workshopok szervezése gyerekeknek
    • egyéni pszichológiai és gyógypedagógiai konzultáció és tanácsadás/fejlesztés gyerekeknek.

A pályázatra vonatkozó, további információkat a Szociális Támogatási Igazgatóság Szociális Szolgáltatások és Programok Részlegén lehet kérni, a 0267 312 111-es telefonszámon.

Fotó: Vargyasi Levente

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.