hu
 
Szerda, 2025. December 24.

A vártnál jobban halad a Brassói Nemzetközi Reptér építése

2020.09.22

Regionális együttműködés a kulcsszó
 
Brassó és Kovászna megyei önkormányzati vezetők tartottak hétfőn terepszemlét, majd közös sajtótájékoztatót a Vidombákon épülő reptérnél. Mint elhangzott, az utasterminál esetében az ütemtervhez képest egy hónappal vannak előbbre a munkálatokkal, a háromszintes épület teljes egészében áll, jelenleg a tetőn és a homlokzaton dolgoznak.

Adrian Ioan Veştea, Brassó Megye Tanácsának elnöke meggyőződésének adott hangot, hogy a következő évben leszáll az első repülő a brassói reptéren. Mint elmondta, jelenleg 65 százalékában kész a munkálat, a finanszírozási lehetőségeket és az ütemtervet figyelembe véve, év végére 90 százalékban elkészül a légikikötő.
A háromszéki elöljárók az együttműködés fontosságát, az elmúlt évtizedben közösen eltervezett projektjeik sikerét hangsúlyozták.

„Nemcsak a mai meghívást szeretném megköszönni, hanem az elmúlt 10-12 év együttműködését is, hiszen nemcsak intézményes, hanem baráti kapcsolat van köztünk. Számunkra a kulcsszó a regionális együttműködés. Nyilván a legnagyobb közös eredmény ez a reptér, amelyet mi is támogattunk az utóbbi években. Háromszéknek, Székelyföldnek érdeke, minél hamarabb megépüljön ez a repülőtér, tudott dolog, hogy minden repülőtérnek a környékén 50-60 kilométeres körzetben fellendül a turizmus is, nemcsak a gazdaság” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke.

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Minden elismerésem a brassói kollégáké, hiszen az utóbbi tíz évben kevesen voltak, akik bíztak abban, hogy ez a reptér tényleg felépül. Vezetőként nem könnyű kitartani egy ilyen projekt mellett. Szerintem az, hogy ma itt lehetünk, az erőt kell adjon, hiszen együtt tudtuk megfordítani az ellenvéleményeket, beleértve a bukaresti kormányt is, és lám, két éve már állami költségvetésből is érkezik pénz a reptér megépítésére. Úgy érzem, a mai nap száma a 38, ugyanis 38 percre volt szükség, hogy Sepsiszentgyörgy belvárosából ideérjünk az épülő reptérhez. Budapest vagy Bukarest központjából ennyi idő alatt nem lehet repteret elérni. Jövőre a háromszéki, sepsiszentgyörgyi emberek olyan infrastruktúrát használhatnak, amely közelebb hozza a világot, számtalan lehetőséggel együtt” – emelte ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

George Scripcaru, Brassó polgármestere ugyancsak a kételkedőknek üzent, kiemelve, hogy érdemes megnézni, hogyan épül a Brassói Nemzetközi Reptér. Mint felidézte, pár évvel ezelőtt a két megye és a két város vezetője közösen határozta el, hogy a reptér ügyét felvállalják és sikerre viszik.

A Brassói Nemzetközi Reptér utasterminálja lesz Bukarest és Kolozsvár után a harmadik legnagyobb ilyen létesítmény, hozzávetőleg 12 000 négyzetméteres épületről van szó. A munkálatokat 2020. március 17-én kezdték el. Kivitelező a BOG’ART Kft. - UTI Grup RT - UTI Facility Management RT társulás, az utasterminál felépítéséről szóló szerződés értéke 145,5 millió lej.

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.