hu
 
Péntek, 2026. Március 20.

Karácsonyi oratórium a Hangversenyévad műsorán

2025.11.27

Rendkívüli komolyzenei hangversenyre kerül sor 2025. december 19-én, 19:00 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Római Katolikus Plébánián (Gyár utca, 16. szám).  A Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében megvalósuló koncerten Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratórium című művét hallhatja a nagyérdemű.

A Brassói Filharmónia zenekara, a Fekete-templom Bach-énekkara, a sepsiszentgyörgyi Laudate (karnagy Lőfi Gellért) és a Vox Humana kamarakórusok (karnagy Szilágyi Herbert Zsolt), valamint Gebe-Fügi Renáta (szoprán), Adriana Feșteu (mezzoszoprán), Nicolae Simonov (tenor) és Kincses Márk (basszus) szólisták közreműködésével megvalósuló produkciót Steffen Schlandt karmester vezényli majd.

Az előadáson a Megváltó születése bibliai történetének gazdag barokk szimbólumrendszerű és kifejező erejű zenei változatának 1., 4. és 6. része csendül fel. A mű Bach néhány korábbi alkotásának szintézise, amit a zeneszerző hat liturgikus célzatú kantátában fogalmazott meg. Az oratórium a bemutató után 290 évvel is képes ünnepi, elmélyülésre késztető hangulatot kelteni a hallgatóságban.

A hangversenyre szóló belépőket a városi jegyirodában, vagy a koncert előtt a helyszínen lehet megvásárolni. A teljes értékű jegy ára 40, a diákoknak és nyugdíjasoknak szánt kedvezményes belépők pedig 20 lejbe kerülnek.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház. 

 

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani