hu
 
Hétfő, 2025. December 22.

Kerékpáros táborozók Székelyföldön

2023.08.11

271 résztvevővel zajlott a második Bringás Vándortábor Székelyföldön a nyári vakációban

Második alkalommal került sor a Bringás Vándortáborra Székelyföldön a nyári vakáció során, a 14 csapat összesen 271 résztvevővel tekerte körbe a kijelölt útvonalat. A csoportok egy hét alatt 285 kilométert tettek meg, naponta váltva táborhelyet. Az idei tábor augusztus 12-én zárult. 

Sepsiszentgyörgyről 3 csapat, míg Magyarországról (Berettyóújfalu, Piliscsaba, Budapest, Csömör, Lovasberény, Nyíregyháza, Érd) 11 csapat vett részt a táborban, a résztvevő geyrekek legkevesebb 14, legtöbb 18 évesek lehettek. A turák Sepsiszentgyörgyről indultak, majd Kovásznáról a Nyergestetőn keresztül Csíkszentsimont, Csíkszeredát és Csíksomlyót is érintették, végezetül Baróton és Nagyajtán keresztül érkeztek vissza Sepsiszentgyörgyre a csoportok.

Örömmel tölt el, hogy idén is népszerű volt és sikeresen zárult a vándortábor. Külön büszkeséggel tölt el, hogy több, mint 270 résztvevő fedezte fel Sepsiszentgyörgy és a környező települések gyönyörű környékét, a főbb turisztikai látnivalókat és a kerékpározáson keresztül a diákok nemcsak megismerték az aktív életmód előnyeit, hanem felhívtuk rá a figyelmüket, hogy mennyire értékes helyen élünk. Mindezek fényében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata örömmel karolta fel a kezdeményezést” - emelte ki Vargha Fruzsina alpolgármester. 

Gombos Zoltán, a Székelyföldi szakasz útvonalfelelőse elmondta, hogy amellett, hogy a résztvevő gyerekeknek egy hét felejthetetlen bringás élményben volt részük, a túrákon szervezett kulturális és természetismereti, valamint élményprogramokon is részt vehettek. Meglátogatták többek között Zágonban a Mikes-Szentkereszty kúriát, Zabolán a Csángó Néprajzi Múzeumot, Gelencén a Kovászna megye egyik legértékesebb, az UNESCO által nyilvántartott kultikus műemlékét, a 13. századi eredetű, román, gótikus, reneszánsz és barokk stílusjegyeket őrző római katolikus Szent Imre templomot. Felfedezték Csomakőrösön Kőrösi Csoma Sándor Emlékházatát, Csíksomlyón a kegytemplomot és a kolostort. Baróton az Erdővidék Múzeumban a ólomkatona-kiállítást és a négymillió évesre becsült masztodon-leletet,  Sepsiszentgyörgyön a Lábasházban helyet kapó, a Székely Nemzeti Múzeum kiállítását nézhették meg a résztvevők. 

A kerékpáros vándortáborok szervezője a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz), a programot a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkársága finanszírozza és Kovászna Megye Tanácsa támogatja.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.