hu
 
Kedd, 2025. Augusztus 19.

Két év két órában: Antal Árpád-András polgármester értékelte mandátumának első felét

2022.11.10

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere rendkívüli sajtótájékoztató keretében értékelte a mandátumának első felét és köszönetét fejezte ki, hogy két évvel ezelőtt a városlakók ismét őt és csapatát bízták meg Sepsiszentgyörgy vezetésével, erdélyi magyarként pedig nincs ennél szebb feladat.

Munkánkat az elmúlt két évben is Bethlen Gábor gondolatai határozták meg, miszerint nem mindig lehet megtenni, amit kell, de igyekszünk mindent megtenni, amit lehet. Mi itt Sepsiszentgyörgyön, Erdély legnagyobb magyar többségű városának vezetői úgy kell dolgozzunk, hogy ne csak a saját városunkra gondoljunk, hanem olyan modelleket kell kitalálnunk, hogy mindenhol Erdélyben higgyenek az emberek az önkormányzatokban – fogalmazott az elöljáró.

A Művész Moziban szervezett eseményen jelen volt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, akinek megköszönte, hogy partnerek tudnak lenni, közös stratégiákban gondolkodni és Ráduly István prefektus, akinek háláját fejezte ki, hogy az apparátusa nem akadályozta az önkormányzat munkáját, valamint Miklós Zoltán, az RMDSZ parlamenti képviselője. Az eseményen továbbá részt vettek Vargha Fruzsina és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterek, Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok és Sztakics Éva, a Székely Mikó Kollégium igazgatója, egykori alpolgármester, akivel számos közös projektet indítottak el, az önkormányzati képviselők, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának felső- és középvezetői és a sajtó képviselői, akiknek megköszönte a korrekt tájékoztatást. 

Az elmúlt két év eredményei mögött igazi csapatmunka áll, amelynek mennyiségét, akadályait a városlakók gyakran nem érzékelik. A beruházások esetében az utolsó harmadrész az, amely a közösség számára is szemmel látható, egészen addig háttérmunkák zajlanak. A 2023-24-es évek lesznek azok, amikorra számos projekt, beruházás meg fog valósulni.

Minden eddigi próbatétel és nehézség ellenére több mint 150 fejlesztés zajlik vagy valósult meg azért, hogy Sepsiszentgyörgy legyen az a hely, ahol azok, akik többet tudnak és többet akarnak, biztonságos otthonra leljenek, ahol a kisvárosok nyugalma mellett a nagyvárosi minőségi szolgáltatásokat kapják, és legyen Székelyföld legdinamikusabban fejlődő városa.

„Akkor vagyok a legbüszkébb, amikor olyan szentgyörgyiekkel találkozom, akik szeretik városukat és büszkék rá” – nyilatkozta a polgármester. Az esemény Sepsiszentgyörgy imázsfilmjének megtekintésével zárult, amely többnyire helyi alkotók műve és amelyet hamarosan a nagyközönségnek is bemutat az önkormányzat.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templom udvarán
2025.08.18

Augusztus 20-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templom udvarán a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

ComOn Sepsi: Sepsiszentgyörgy lakói döntöttek, 20 közösségi kezdeményezés kap támogatást
2025.08.13

Lezárult a Com’ON Sepsi közönségszavazása, amelynek keretében a város lakói 32 ötlet közül választhatták ki azokat, amelyek támogatásban részesülhetnek. A szavazás iránt nagy volt az érdeklődés: a kezdeményezésekre összesen 6117 szavazat érkezett, amelyből 5305 szavazatot minősítettek érvényesnek a szervezők. A közönségszavazásba több mint 1550 városlakó és elszármazott kapcsolódott be.

Egy éve működik a Sepsi Bike: több mint 33.000 kerékpárbérlés egy másként mozgó városban
2025.08.10

Augusztus 10-én ünnepli első évfordulóját a Sepsi Bike kerékpárkölcsönző rendszer Sepsiszentgyörgyön.

Díjmentesen vehetnek részt a diákok és tanárok a MindFormersen, elindult a regisztráció
2025.08.06

Augusztus 28–30. között Sepsiszentgyörgyön, a volt dohánygyár területén rendezik meg az első MindFormers eseményt,  egy jövőkutatásra, technológiára és társadalmi kérdésekre épülő tudásfórumot, amely különösen a fiatalokat, diákokat és pedagógusokat célozza meg.

Világversenyen nyert díjat a sepsiszentgyörgyi jégkorong-világbajnokság vizuális arculata
2025.08.06

Red Dot díjat nyert a Román Jégkorong Szövetség által szervezett jégkorong-világbajnokság arculata.