hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

Kezdetét vette a ComON Sepsi hetedik kiadása – újra pályázhatnak a város fiatal kezdeményezői

2025.06.17

Elstartolt a Com’ON Sepsi hetedik kiadása, Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja, amely ismét teret ad a fiatalok kreatív ötleteinek és közösségi kezdeményezéseinek. A 14–35 év közötti fiatalokból álló informális csoportok július 10-ig jelentkezhetnek saját ötleteikkel, amelyeket Sepsiszentgyörgy területén kívánnak megvalósítani.

A Com’ON Sepsi célja, hogy ösztönözze a helyi fiatalokat aktív városi szerepvállalásra és társadalmi felelősségvállalásra. A jelentkező csapatok kreatív, közösségi, kulturális vagy más egészséges életmóddal kapcsolatos tevékenységeket, illetve környezeti beavatkozásokat álmodhatnak meg, amelyek anyagi támogatásban részesülhetnek a közösség szavazatai alapján – projektenként akár 3000 lej értékben.

A javaslatok az alábbi öt tematikus terület egyikéhez kell kapcsolódjanak: közösség, élettér, tudás, alkotás, életmód. Az idei Com’ON Sepsin, a korábbi évekhez hasonlóan, két külön kategóriában is lehet pályázatot benyújtani: az egyik a korlátozott lehetőségekkel rendelkező fiatalok által javasolt kezdeményezések kategóriája, valamint a 14-17 éves fiatalok kategóriája.

A pályázatok technikai ellenőrzésére július 11–12. között kerül sor, ezt követően július 12–31. között Sepsiszentgyörgy lakói szavazhatnak az általuk leginkább kedvelt kezdeményezésekre.

A támogatásra benyújtott programokon való részvételnek ingyenesnek kell lennie, illetve az eseményeket az augusztus 1. és december 10. közötti időszakban kell megvalósítani. A program hat facilitátora a pályázás teljes folyamatában segítséget nyújt – az ötlet megszületésétől a megvalósításig.

A részletes szabályzat és a jelentkezési űrlap a program hivatalos weboldalán érhető el: www.comonsepsi.ro

A Com’ON Sepsit a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a PONT Csoport valósítja meg, a folyamat fő támogatója Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa, társtámogatója pedig a Román Kereskedelmi Bank (BCR).

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani