hu
 
Csütörtök, 2026. Augusztus 13.

Kezdődik az iratok leadása a Helyi Roncsautó programra

2023.10.04

Több mint 150 sepsiszentgyörgyi személy jelentkezett a környezetvédelmi minisztérium által lebonyolított programra.

A környezetvédelmi minisztérium elküldte a Helyi Roncsautó programra jelentkező személyek listáját Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának. Összesen 154 olyan járműtulajdonos jelentkezett, akik leadnák a 15 évnél régebbi gépkocsijukat, melyért cserébe 3 000 lejt kapnak.

A hivatal belső eljárásának értelmében, november 2-ig minden sepsiszentgyörgyi lakosnak, aki regisztrált a környezetvédelmi minisztérium honlapján, jelentkeznie kell a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában (hétfőtől csütörtökig, 9:00-11:00 között) a következő iratokkal: a programban való részvételi beleegyezés, saját felelősségű nyilatkozat (letölthető ITT), a tulajdonos személyi igazolványa, a gépjármű tulajdonjogának igazolása (a jármű forgalmi engedélye és törzskönyve), a kérelmező bankszámlakivonata, amelyen megjelenik az IBAN-kód, valamint a használati megosztási szerződés, vagy öröklési szerződés (amennyiben esedékes, az ITT található űrlapot szükséges kitölteni).

Miután a gépjárműtulajdonosok aláírják a finanszírozási szerződést a polgármesteri hivatallal, leadják a gépjárművet, majd kivonják a forgalomból és törlik az adónyilvántartásból, részesülhetnek a 3 000 lejes támogatásban.

A program keretében a gépjárműtulajdonos akkor jogosult a támogatásra, ha a leadandó gépkocsi megfelel az alábbi feltételek mindenikének:

  • szerepel a sepsiszentgyörgyi Közpénzügyi Igazgatóság adónyilvántartásában;
  • a programra való jelentkezés időpontjában a jármű legalább 15 éves, vagy annál idősebb;
  • Euro 3-as vagy alacsonyabb szennyezési normával rendelkezik;
  • rendelkezik az alapvető alkatrészekkel (motor, sebességváltó, futómű, karosszéria, alváz, valamint a jármű funkcióit irányító elektronikus berendezések és katalizátorok, amennyiben a gyártáskor ezek rendelkezésre álltak).
Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket