hu
 
Péntek, 2026. Március 20.

Lehet jelentkezni a Szent György Ösztöndíjra

2025.11.12

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 2010 óta minden évben meghirdeti a Szent György Ösztöndíjat azoknak a helyi, végzős diákoknak, akik a líceumi éveik során kimagasló tanulmányi eredményeket értek el. Az évente egyszer odaítélt, személyenként 5000 lej értékű ösztöndíj az általános tanulmányok terén kiemelkedő eredményeket elért XII. osztályosok által pályázható meg. Az általános tanulmányi átlag mellett figyelembe veszik a tantárgyversenyeken való részvételt és elért eredményeket, illetve a diákok szervezői készségét, diáktanácsokkal vagy nonprofit szervezetekkel való együttműködését.

Ösztöndíjban a legnagyobb pontszámot elért öt pályázó részesül, ennek odaítéléséről Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa dönt. A pályázati iratcsomókat a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában lehet leadni 2025. december 4-ig.

A pályázati iratcsomónak tartalmaznia kell a következő okmányokat: személyazonossági igazolvány, szándéknyilatkozat, önéletrajz, a pályázó oktatási intézménye által kiállított igazolás az év végi tanulmányi átlagról, másolatok oklevelekről, másolatok részvételi bizonylatokról, szervezetek ajánlólevele, valamint egyéb dokumentumok, melyek igazolják a tanulásban elért eredményeket.

A Szent György Ösztöndíj elnyerésére vonatkozó szabályzat (román nyelven) ITT található.

EREDMÉNYEK

A FELLEBEZÉSEK EREDMÉNYE

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani