hu
 
Csütörtök, 2025. Szeptember 11.

Szociális központ a cél

2011.07.08

Új, a közösség szempontjából igencsak lényeges rendeltetést kap a megyeszékhelyi Gyár utca 41-es számú ingatlanja, a közüzemek egykori telephelye. Az aránylag nagy területen fekvő, több épületet is magába foglaló telep az eljövendő néhány év alatt egy sokrétű szociális intézménnyé alakul. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében Sepsiszentgyörgy önkormányzata már megtette az első lépést, és a városi testület legutóbbi ülésén arról döntöttek, hogy az ingatlan egy részét bérbe adják a Diakónia Keresztény Alapítványnak.

Az önkormányzat feltett szándéka, hogy a jelenleg minimálisan kihasznált, elszigetelt és nagymértékben elhanyagolt, leromlott gyártelepet bevonja a szociális körforgásba – tájékoztatott Antal Árpád András polgármester. A városvezető rámutatott, hogy az elképzelés szerint három részre osztanák azt, egyik részében a Diakónia Keresztény Alapítvány alakít ki a fogyatékosok számára egy központot. Emellett a Máltai Szeretetszolgálat háromszéki szervezete is kibéreli az egyik szárnyat, illetve a polgármesteri hivatal elkészítette egy bölcsőde létrehozásának terveit, amely szintén ott kap majd helyet. Utóbbi kettővel kapcsolatosan Antal Árpád András elmondta, hogy a szeretetszolgálattal egyelőre nem tárgyaltak részleteiben arról, hogy pontosan miként is zajlik majd a bérbevétel, mint ahogy az sem volt tisztázva, hogy az ingatlan melyik részére tartanak igényt. Ami a bölcsőde létrehozását illeti, ezt kizárólag minisztériumi forrásokból valósítanák meg, és e célból már benyújtottak egy pályázatot az Országos Infrastruktúra- fejlesztési Program keretében: amint az rajtol, sor kerülhet az intézmény kialakítására.

A polgármester ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy többéves projektről van szó, hiszen az ingatlan rendbetétele egyrészt a szervezetektől függ – a Diakónia már jelezte, hogy néhány alapvető javítást, korszerűsítést elvégez saját költségen –, míg a bölcsőde kialakítása elsősorban a minisztériumi program hozadéka lehet. A városvezető ugyanakkor bízik abban, hogy néhány éven belül az egykori gyártelepen egy funkcionális szociális létesítmény alakul ki.

A Gyár utcai ingatlannak jelenleg mindössze egy épülete van használatban. Ebben az Urban Locato vállalat működtet irodát, illetve a városháza irattárának egy részét is ide helyezték át ideiglenesen. Az Urban Locato mellesleg az év elejéig közel a teljes épületet használta.

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.

Lunar Eclipse – a MindFormers Klub első eseménye
2025.09.04

Csillagászati látványosság és Chill Zone hangulat szeptember 7-én a volt dohánygyár udvarán

Szeptember 8-tól csak SMS-ben és telefonos alkalmazáson keresztül lehet törleszteni a parkolási díjat Sepsiszentgyörgyön
2025.09.03

A parkolási díjat kizárólag digitális módon lehet kifizetni: a TPark mobilalkalmazáson vagy SMS-en keresztül.