hu
 
Csütörtök, 2025. Szeptember 11.

A cél előtt Sugásfürdőn

2011.07.08

Megközelítőleg két hónap múlva kiírhatják azt a versenytárgyalást, mely a sugásfürdői mofetta, az egykori vendéglő, a szabadtéri és a termálfürdő korszerűsítését, valamint az extrémsport-pálya és a minigolfpálya kialakítását célozza. A munkálatokat a Regionális Operatív Program finanszírozza – tájékoztatott Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere.

A városi testület legutóbbi ülésén újabb tanácshatározatot fogadott el, amely valamelyest módosította a pályázatot, viszont az alpolgármester szerint ez már több alkalommal megtörtént, és gyakorlatilag szerződéskötési fázisban van. Emellett, mivel már a megvalósíthatósági és kivitelezési tanulmányok is elkészültek, a támogatási szerződés aláírásával el lehet kezdeni a versenytárgyalási eljárást, ami azt jelenti, hogy jövő év elején kezdődhetnek a munkálatok.

Az elöljáró elmondta, a beruházást a pályázatban vállaltak értelmében 36 hónap alatt kell elvégezni, de a számítások szerint hamarabb is be lehet azt fejezni. A turisztikai célpont korszerűsítésére leadott pályázat értéke 1,5 millió euró.

 

\"\"
Archív fotó - sugásfürdői vendéglő

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.

Lunar Eclipse – a MindFormers Klub első eseménye
2025.09.04

Csillagászati látványosság és Chill Zone hangulat szeptember 7-én a volt dohánygyár udvarán

Szeptember 8-tól csak SMS-ben és telefonos alkalmazáson keresztül lehet törleszteni a parkolási díjat Sepsiszentgyörgyön
2025.09.03

A parkolási díjat kizárólag digitális módon lehet kifizetni: a TPark mobilalkalmazáson vagy SMS-en keresztül.