hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

Első Székely Vágta a maksai Óriáspince-tetőn

2011.07.21

A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója után Kovászna Megye Tanácsa, partnerségben Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával, valamint Hargita és Maros Megye Tanácsainak támogatásával újabb nagy horderejű rendezvénnyel készül, amely ezúttal nem csak Háromszékre, hanem egész Székelyföldre összpontosít. A budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutamaként, első alkalommal szervezik meg a Székely Vágtát, amelynek tétje a budapesti versenyen való részvétel, természetesen a három megye hozzájárulásával.

Az első Székely Vágtát július 30-ára tervezik a szervezők a Maksához tartozó Óriáspince-tetőn. A rendezvényre több ezer érdeklődőt várnak, hiszen a futamok mellett számos más lovas programmal is kedveskednek a szervezők, valamint sor kerül Székelyföld összes székének a bemutatójára is, ahol az adott régió jellegzetességeit ismerhetik meg a résztvevők. Este kulturális programokkal zárul az esemény, ahol Orbán Ferenc Evilági című lemezének bemutatóját, valamint a Komáromi Lovas Színház Honfoglalás című rockoperáját is megtekintheti a nagyérdemű.

„Első körben az a legfontosabb, hogy minél több települést tudjuk arra buzdítani, hogy nevezzen be lovast a futamokra, valóban nagy a tét, hiszen az első három helyezett település fogja képviselni Székelyföldet a budapesti Nemzeti Vágtán” – mondta Sztakics Éva alpolgármester, a Székely Vágta szervezőbizottságának nevében.

A Vágtának egyébként komoly versenyszabályzata van, és számos kritériuma, amelynek meg kell felelni. Ezek értelmében bármely Kovászna, Hargita vagy Maros megyei településnek jogában áll benevezni egy csapatot. Minden csapat egy lóból és három személyből áll: lovas, kísérő és csapatkapitány. A Székely Vágta nevezési díja 1000 RON, amely a települést és nem a lovast terheli. Ezt az összeget szponzor segítségével is ki lehet fizetni. A Székely Vágtán egy ló-lovas páros egy települést nevezhet meg. A versenyen induló lovas 18. életévét betöltött személy lehet. Nem indulhatnak azok a lovasok, akik pályafutásuk során, hivatalos lóversenyen (galopp versenyen) profi vagy amatőr licensszel belföldön vagy külföldön tíz vagy annál több futam győzelmet értek el.



“Elég sok kritikát kaptunk a benevezési összeget illetően, azonban ez még mindig a minimális összeg ahhoz képest, hogy mennyibe fog kerülni ezeket a lovakat és lovasokat olyan ellátásban részesíteni, amit a Nemzeti Vágta alapszabályzata is előír. De mindamellett, hogy az első három helyezett lovast a mi költségünkön küldjük ki a szeptemberi budapesti futamra, egy hatalmas lehetőséget kínálunk fel a benevező településnek a bemutatkozásra” – egészítette ki Sztakics Éva.

A Székely Vágtára egészen július 14-ig lehet bejelentkezni, bővebb információkat Sepsiszentgyörgyön a Városimázs Irodában kaphatnak az érdeklődők, vagy a 0267 312 000-ás telefonszámon Fábián Edinát keresve.

A Székely Vágta lovas programjai, időjárástól függetlenül, szombaton július 30-án zajlanak. Rossz idő esetén az Evilági koncert és a Honfoglalás rockopera vasárnapra halasztódik.

 

Mellékletek:

Székely Vágta programtervezete

Térkép

Nevezési lap

Székely Vágta versenykiírás és versenyszabályzat 

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani