hu
 
Szombat, 2025. Július 19.

Közel kétszeres túljelentkezés

2011.09.02

Összesen 617-en nyújtottak be jelentkezési űrlapot a városházára az október 20–31. között sorra kerülő népszámlálás összeírói helyekre. Ez szinte a kétszerese annak, amit a vonatkozó jogszabály a megyeszékhely számára előír, hiszen 237 biztosra, illetve 105 póttagra van szükség. Sztakics Éva alpolgármester úgy értékelte, a nagyszámú jelentkező azzal magyarázható, hogy a nem különösebben megterhelő munka elég jó egyszeri jövedelemnek tekinthető, főképp az egyetemisták számára.

Havi 100 euróra emelték a lakbértámogatást a 35 év alatti fiatalok számára Sepsiszentgyörgyön
2025.07.15

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata frissítette a 35 év alatti fiatalokat célzó lakbértámogatási programját.

Rézben érthető – MAKKAI István szobrászművész kiállítása az Erdélyi Művészeti Központban
2025.07.10

Július 11-én, pénteken 18 órától az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben Nagy T. Katalin művészettörténész, a tárlat kurátora és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője megnyitják MAKKAI István szobrászművész kiállítását.

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.