hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

Mozgáskultúra- és életmód-nap

2011.09.09

550 perc az egészségért címmel szerveznek mozgáskultúra- és életmód-napot szeptember 10-én, szombaton 10-21 óra között a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek utcai Pro Sana gyógyszertár tetőtéri tornatermében az 550 éves város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében.

Délelőtt ismeretterjesztő orvostudományi előadásokra várják az érdeklődőket, délután pedig a mozgásé a főszerep. Az érdeklődők 10 órától Máthé Zsolt A gasztroenterológia ma – diagnózis és terápia című előadását hallgathatják meg, majd ezt követi 11 órától Nagy-Rozsnyai István A sterilitás korszerű kivizsgálása és kezelése; A HPV-vírus elleni oltás szerepe a méhnyakrák megelőzésében című bemutatója, 12 órától pedig Nagy-Rozsnyai Annamária a prevenció szerepéről értekezik a gyerekgyógyászatban. A 13 órai ebédszünet után 14 és 17 óra között a Stott Pilates alapelvek és testtartás analízisére következik, ezt 17 órától gyerektorna követi, majd a kismamákat várják 18 órától Pilates tornára, 19 órától pedig a szülés utáni Pilates tornával ismerkedhetnek az érdeklődők. A programot Pilates talajtorna zárja, felnőtteknek.

A belépés díjmentes, de regisztráció szükséges a következő telefonszámon: 0724.278.407. A helyek száma korlátozott.

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani