hu
 
Szerda, 2025. Szeptember 10.

Kezdődik a karácsonyi vásár

2011.12.15

\"\"Csütörtökön, december 15-én megnyitja kapuit a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásár a Szabadság téren a Bazársor előtt. Naponta 11 és 19 óra között, és december 24-én, a vásár zárónapján 14 óráig lehet a kézművesek és kereskedők portékáiból angyalfiát választani. Változatos kézműves termékek, saját kezűleg készített ajándéktárgyak, könyvek és hanglemezek, játékok, ruházati cikkek, virágkötészeti, méhészeti termékek gazdag kínálata található a vásárban. A tíznapos rendezvény ideje alatt közel ezer gyerek, diák és hivatásos muzsikus lép színpadra és szórakoztatja a vásárlókat a délutáni órákban.
Csütörtökön 16 órakor Antal Árpád András megnyitja a vásárt, majd a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai karácsonyi összeállítással örvendeztetik meg a közönséget. Színpadra lép a Székely Mikó Kollégium néptánccsoportja és a Ady Endre I-VIII. Osztályos Iskola diákjai román táncokat adnak elő.

Idén új helyszínen várja vendégeit a karácsonyi vásár, hiszen a tavalyihoz képes kétszer akkora területet foglal el. A túljelentkezés miatt a megyeszékhely önkormányzata a kiajánlott tizenhét faházikó helyett húszat bocsátott a jelentkezők rendelkezésére, valamint tizenöt darab vásári sátrat szereltetett fel.

Az őszi kirakódáshoz hasonlóan most is működik a vásári csárda, ahol disznótoros csemegéket, vérest, májast, pecsenyét, forralt bort meg teát és egyéb nyalánkságokat lehet vásárolni. A csárdát működtető Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó Egységek Szövetsége vasárnap, december 18-án, 9 órától hagyományos disznóvágást szervez a vásárban. A disznótoros ebéd 14 órára készül el látványkonyhában az érdeklődők szeme láttára, úgyhogy aki friss és ízletes étkekre vágyik, megtalálja ezeket a vásárban.

A karácsonyi vásár miatt december 15-27. között lezárják a forgalmat a Szabadság téren, a Bazársor és prefektúra előtti mellékutca mindkét oldalát. A vásár idején a taxi megálló ideiglenes átköltözik a Tamás Áron Színházzal szemben található parkolóba.

 

A vásári színpad programja

 

Csütörtök  - December 15.
16.00     Antal Árpád András megnyitja a vásárt
16.05     Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai: Karácsonyi összeállítás
                Felkészítő tanár: Keresztes Enikő
16.30    Székely Mikó Kollégium tánccsoportja
                Felkészítő tanár: Péter Albert    
17.00    Ady Endre I-VIII. Osztályos Iskola: Román táncok
                Felkészítők: Horváth Tas, Grüman Rozália, Bularca Maria 

Péntek - December 16.
16.30    Százlábú Ifjúsági Néptánccsoport
                Felkészítő tanárok: Virág Endre és Virág Imola
17.00    Őszirózsa Dalkör,  karvezető: Venczel Anna

Szombat - December 17.
16.00    Áfonya citerazenekar (Nagyajta), zenekarvezető: Fekete Judit
17.00    Mihai Viteazul Főgimnázium diákjainak előadása.
               Felkészítő tanár: Grosar Liliana

Vasárnap - December 18.
9:00     Hagyományos disznóvágás a vásári csárda előtt
14:00     Disznótoros ebéd a vásári csárdánál
16.00     Búzavirág Gyermekdalárda: Karácsonyi dalok (Kilyén)
16.30     Búzavirág Dalárda (Kilyén)
17.00     Ady Endre I-VIII. Osztályos Iskola - Zúzmarák: Magyar tánc
                 Felkészítő tanárok: Kövér Margit, Hatos Gabriella, Gasz Ilona, Gáspár Attila
17.15     Ady Endre I-VIII. Osztályos Iskola - Jégvirág:  Magyar tánc
                 Felkészítő tanárok: Donáth Anna és Gáspár Attila

Hétfő - December 19. - szünet

Kedd - December 20.

14.00    Nicolae Colan I-VIII Osztályos Iskola diákjai: Néptánc
                Koreográfus: Rápolti István
14.30    Református Kollégium: Karácsonyi énekek hangszerkísérettel
                Felkészítő tanár: Szilágyi Andrea
15.15    Székely Mikó Kollégium: Karácsonyi dalok
                Karvezető: Szőcs Melinda
15.30    Székely Mikó Kollégium tánccsoportja 
                Felkészítő tanár: Péter Albert
16.00    Gödri Ferenc I-VIII. Osztályos Iskola - Kis furulyások: Dalcsokor
                Felkészítő tanár: Könczei Kinga
16.15    Gödri Ferenc I-VIII. Osztályos Iskola - Gödris manók: Néptánc
                Felkészítő tanárok: Csáki Csaba és Csáki Gabriella
16.30    Plugor Sándor Művészeti Líceum - Enache Carolina és Deme Roxana:  Karácsonyi dalok
                Felkészítő tanár: Opra Monica

Szerda - December 21.
16.00     Százlábacskák Néptánccsoport
                 Felkészítő tanárok: Virág Endre és Virág Imola
16.30     Mácsafej: Énekelt versek
17.00     Plugor Sándor Művészeti Líceum canto szakos diákjai
                 Vezető tanárok: Sebestyén Lázár Enikő, Lőfi Gellért      
17.30     Kriza János Unitárius Dalárda
                 Karvezető: Karácsony Gabriella

Csütörtök - December 22.
16.00      Csipike Napköziotthon, Hangyáék előkészítő csoport: Karácsonyi dalok
                  Felkészítő óvónők: Bokor Hajnalka és Török Melinda
16.30       Povestea din Ajun csoport: Újévköszöntő dalok
17.00      Csipike Napköziotthon, Step by step csoport: Karácsonyi és újévi köszöntők
                  Felkészítők: Adriana Mihalache és Suciu Roxana
17.30      Plugor Sándor Művészeti Líceum - Rézfúvós kvintett: Karácsonyi repertoár
                  Felkészítő tanár: Maksai József
18.00      Magyar Férfidalárda és Cantus Firmus Vegyeskar
                  Karnagy: László Attila
                  Szaval: Kisgyörgy Ferenc

Péntek - December 23.
16.00      Gulliver Napköziotthon
                  Felkészítő óvónők: Asztalos Enikő és Tomos Gabriella
16.30      Őszirózsa Dalkör, karvezető: Venczel Anna
17:00       Batyus Táncegyüttes (Gyermekek Palotája): Regölés
                  Felkészítő tanár: Gáspár Attila,  közreműködnek: Ségercz Ferenc és barátai

A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.

Lunar Eclipse – a MindFormers Klub első eseménye
2025.09.04

Csillagászati látványosság és Chill Zone hangulat szeptember 7-én a volt dohánygyár udvarán

Szeptember 8-tól csak SMS-ben és telefonos alkalmazáson keresztül lehet törleszteni a parkolási díjat Sepsiszentgyörgyön
2025.09.03

A parkolási díjat kizárólag digitális módon lehet kifizetni: a TPark mobilalkalmazáson vagy SMS-en keresztül.

21-ik évadát kezdi az M studio
2025.09.01

Az M Studio szeretettel várja az érdeklődőket az új, immár 21. évad programjaira, amelyek két új bemutatóval és számos nemzetközi együttműködéssel színesítik a társulat tevékenységét. A társulat továbbra is elkötelezett a kortárs tánc népszerűsítése iránt, helyi és nemzetközi szinten egyaránt.

A sepsiszentgyörgyi MindFormers esemény a kezdet!
2025.09.01

A szervezők bejelentették, hogy már jövő héttől elkezdődik a klubszerű működése annak a közösségnek akik részt vettek az eseményen, azokkal akiket a tudásvágy, a kíváncsiság és a jövő iránti nyitottság hozott ki a volt cigarettagyár épületébe.