hu
 
Szerda, 2025. Július 09.

Átadták a hajléktalanszállót

2013.06.28

Tegnap nyitotta meg kapuit a Csíki negyedi, Sing Sing néven ismert szociális otthonban a hajléktalanok számára kialakított menedékhely. A Máltai Szeretetszolgálat által működtetett kétszintes hajléktalanszállón összesen hatvan nőt és ugyanennyi férfit tudnak éjszakára befogadni. Idővel itt majd csak a nőkről tudnak gondoskodni, a férfiak számára más helyet keresnek.

– Az elmúlt években kidolgoztuk Sepsiszentgyörgy szociális stratégiáját, ennek az egyik alappillére, hogy a szociális szolgáltatások jelentős részét át szeretnénk adni civil szervezeteknek. Meggyőződésünk, hogy a városban működő szervezetek hatékonyabban el tudják látni ezeket a fontos feladatokat – jelentette ki a helyszínen Antal Árpád polgármester.

Ez az első lépés, amikor egy civil szervezet vett át az önkormányzattól egy szociális szolgáltatást, ezt a következő években bővíteni kívánják, és el szeretnék érni, hogy idővel minden tevékenység átkerüljön a szervezetekhez, egyházakhoz. Tischler Ferenc alpolgármester egy éve irányítja az önkormányzat szociális ügyeit. Elmondta, hogy nagyon szigorúan fognak eljárni minden esetben.

– A kétszintes rész be van kamerázva, a biztonság nagyon fontos. Emberközpontú szolgáltatást kívánunk létrehozni, célunk, hogy ne csak éjszakai szállás legyen, az integrációra is hangsúlyt fektetünk, ebben a legjobb partnerek az egyházak, illetve azok a civil szervezetek, amelyek azért jöttek létre, hogy az ilyen esetekkel foglalkozzanak – közölte az alpolgármester. Az év eleji licitet a Máltai Segélyszolgálat nyerte el.

Szondáztatni fogják a belépőket, az ittas embereket nem engedik be, akik belépnek, az első dolguk az lesz, hogy lezuhanyoznak, egy szociális munkás felméri őket, orvosi vizsgálaton fognak átesni, pszichológus is elbeszélget velük. Este 7 és 9 óra között lehet bejelentkezni a menhelyre, reggel 8 órakor pedig el kell hagyni az épületet. A romániai Máltai Segélyszolgálat három intézményt működtet az országban, a szentgyörgyi hajléktalanszálló a negyedik lesz a sorban. Az önkormányzat célja a szociális otthon felszámolása, ennek kiürítése 55 százalékban már megtörtént, még 43 család tartózkodik az ingatlanban.

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.

4. SEPSI JAZZ & BLUES FESZTIVÁL
2025.06.24

Június 27-29. között kerül sor a Sepsi Jazz & Blues Fesztivál negyedik kiadására az '56-os emlékparkban.