hu
 
Péntek, 2026. Augusztus 14.

Jövőben kezdődik a mozi felújítása

2013.09.06

Tavasszal nekifognak a sepsiszentgyörgyi Művész mozi felújításának, ahol a két vetítőterem mellett a városi Andrei Mureșanu Színház is helyet kap majd, így részben megoldónak a kulturális intézmények székhelygondjai a városban. Addig is, míg márciusban elkezdik a munkálatokat, a román társulat már használatba veheti a helyiséget, és új előadásokon is kezd dolgozni. Dan Țopa intézményigazgató közölte, a megyeszékhelyi önkormányzat márciustól saját erőből hozzáfog az épület felújításához, azzal a feltétellel, hogy a román társulatnak is kell pénzt szereznie, hiszen az ingatlanban a teátrum székhelye is helyet kap. A társulat vezetője megtekintette a helyiségeket, és a munkálatok elkezdéséig a mostani moziteremben, illetve a raktárhelyiségben színdarabok bemutatását tervezik.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templomban
2026.08.13

Augusztus 20-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templomban és annak udvarán. A program szentmisével kezdődik, a szertartást követően a műsor a templom udvarán folytatódik a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.