hu
 
Szerda, 2025. Július 09.

Szépen szerepelt Alkony és Bagoly Szabolcs

2013.09.22

Egy lóhosszal maradt le a döntőről Bagoly Szabolcs és Alkony. A sepsiszentgyörgyi lovast az utolsó félkörben sikerült megelőznie Baja versenyzőjének, Németh Jánosnak. A székelyföldi induló így is szépen szerepelt, második helyen végzett a középdöntő ötödik futamában.

Már a felvezetőnél hallani lehetett, hogy valószínűleg Alkony és My Boy Mennydörgés között dől el a verseny, a futam azonban nagyon erős volt, az eddigi legerősebb – vélte Pécsi István szakkommentátor. Szabolcsnak és Alkonynak jó esélyt jósoltak, de azt is elmondták, hogy Németh János, a bajai induló tavaly is döntős volt. Egy futamban futottak Hédervár képviselőjével is, Baumann Adriennel, akit szintén nagyon erősnek tartottak. A jóslat aztán beigazolódott: nagyon éles küzdelem után, az utolsó fél körben Mennydörgésnek sikerült átvennie a vezetést Alkonytól, és egy lóhosszal legyőzni őt.

Sztakics Éva-Judit, a Székely Vágta főszervezője, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta: nagyon büszkék Alkonyra és Bagoly Szabolcsra, hiszen, amit elvártak tőlük, maximálisan teljesítették. „Négy hónap kemény edzés után, ez egy nagyon szép eredmény. Idén azt vártuk el a lovasunktól és a lótól, hogy bejussanak a középdöntőbe, az már reményen felüli volt, hogy szinte győztünk a középfutamban is. Azt is hozzá kell tennem, hogy négy hónap alatt szinte lehetetlen lett volna ennél jobb teljesítményt elérni, hiszen ennyi ideje dolgozik Szabolcs Alkonnyal, és ennyi ideje volt Alkonynak felkészülni egy ilyen versenyre. A többi ló tapasztaltabb ilyen téren, ezért is vagyunk nagyon büszkék rájuk” – tette hozzá Sztakics Éva.

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.

4. SEPSI JAZZ & BLUES FESZTIVÁL
2025.06.24

Június 27-29. között kerül sor a Sepsi Jazz & Blues Fesztivál negyedik kiadására az '56-os emlékparkban.