hu
 
Kedd, 2025. Július 08.

Városszerte felgyorsulnak a munkálatok

2013.10.25

Több utca vár befejezésre

Amíg az időjárás engedi, addig dolgoznak a cégek a sepsiszentgyörgyi infrastruktúra felújításán, pár utcát idén mindenképp befejeznek. Ezekről Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok beszélt.

– Az építőcégek sok mindent bevállalnak, azonban van, amikor a saját, de leginkább önhibájukon kívül nem sikerül tartaniuk a leszerződött határidőket, hiszen időközben több probléma is felmerül, amelyek keresztbe tesznek a munkálatoknak – tájékoztatott a városgondnok.

Az ígéretek alapján remélhetőleg idén sikerül befejezni a Nicolae Bălcescu utca másik felét, ugyanakkor már majdnem készen vannak a Victor Babeș, Galamb és Sas utcák, ezek voltaképpen egy összefüggő úthálózatot alkotnak. Sikerült leaszfaltozni a már korábban közművesített Székely utcát (volt Május 1. utca), itt a régi villanyoszlopok a helyükön maradnak, ugyanis az Electrica nem tudta vállalni, hogy a föld alá helyezi a vezetékeket, nem volt beruházási lehetősége.


Ilyen lett a Május 1. utca
 

– Felszólítottuk a kábeltévé és internetszolgáltató cégeket, hogy amennyiben december 31-ig nem rendezik az oszlopokon a vezetékeiket, akkor a városháza január első napjaiban levágatja ezeket – közölte Czimbalmos. Két hónapja elküldték a felszólítást a szolgáltatóknak, hiszen vannak már nem működő kábelkötegek is, ezek helyett újat tettek, a régit azonban nem szerelték le.
Még idén megújulnak a Stadion utcai járdák, illetve a sportcsarnok melletti parkolót is befejezik. Várhatóan a Csíki negyedi toronyblokk mögötti parkoló kivitelezése is megoldódik, ahogy a Horgász utcai tömbházak mögötti parkoló is, itt az aszfaltozás van még hátra. Valószínűleg jövőre sikerül teljesen befejezni a Martinovics Ignác, a Kossuth Lajos és a Bánki Donát utca felújítását, addig az utcákat ideiglenesen járhatóvá teszik. Az említett szakaszokon megtörténtek a különböző szolgáltatók vezetékcseréi, voltaképpen emiatt csúsztak meg a munkálatokkal.

A köztemetőben befejeződött az első világháborús hősök emlékművének rendbetétele is, a területrendezés viszont jövőre marad, ez már nem lesz olyan nagy munka, tavasszal várhatóan be is fejeződik. A Templom és Kőrösi Csoma Sándor utcák találkozásánál, a kis parknál is dolgoznak, már megvan a támfal, a járdák kialakítása maradt hátra, ide turulszobrot állítanak.
A város elkülönített pénzt a kicsi stadionként ismert területen lévő munkálatokra is, Czimbalmos szerint az alapozással kezdik. A szerződés szerint még ebben az évben el kellene készüljön a parki feljáró is, és dolgoznak a Kós Károly utcában található, egykori textilgyári villán, itt modern bölcsőde létesül, a határidő jövő év május 31-e.

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.

4. SEPSI JAZZ & BLUES FESZTIVÁL
2025.06.24

Június 27-29. között kerül sor a Sepsi Jazz & Blues Fesztivál negyedik kiadására az '56-os emlékparkban.