hu
 
Péntek, 2026. Augusztus 14.

Lehet igényelni a fűtéstámogatást

2013.11.08

Sepsiszentgyörgyön idén is a Közösségfejlesztési Igazgatóság bonyolítja le a fűtéstámogatási kérelmek fogadását, rendszerezését. Tankó Vilmos intézményvezető tájékoztatása szerint naponta mintegy 80–100 személy keresi fel az Erege utcai székházat. Idén az elektromos árammal fűtők is kérhetik a segélyt, viszont eddig elenyésző számban érkezett erre vonatkozóan igénylés.

– Elsőként el kell mondani, hogy csak az részesülhet támogatásban, akinél a családban az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 615 lejes küszöböt – hangsúlyozta az igazgató. De ez nem az egyetlen kizáró jellegű feltétel: ilyen például, ha az igénylőnek van egy másik lakása, ha városban lakik és ezer négyzetméternél nagyobb beltelekkel rendelkezik, a falvak esetében ennek a számnak meg kell haladnia a kétezer négyzetmétert. Tankó Vilmos szerint igencsak megnehezítheti a kérések elfogadását azon új rendelet, amely szerint, ha a kérelmező tíz évnél fiatalabb gépkocsi, motorkerékpár tulajdonosa, szintén nem jogosult támogatásra. A több mint 3 ezer lejes banki megtakarítás is kizáró ok.

– Idén azok is tudnak támogatást igényelni, akik villannyal fűtenek. Egyelőre nem számottevő a számuk – közölte Tankó Vilmos. Közel két hete fogadják a kéréseket, eddig körülbelül ezer iratcsomó érkezett, az előző évek tapasztalatai alapján 3000–3500 igénylőre számítanak, de a tíz évnél fiatalabb autóval rendelkezők kiesése miatt a szám csökkenhet.

Az igénylőknek a fűtéstámogatás kéréséhez a következő dokumentumokat kell beszerezniük: az ehhez szükséges 11 oldalas kérelem, az utolsó havi gáz- vagy villanyszámla. A család összetétele a következő dokumentumok másolatával igazolható: személyazonossági igazolvány minden felnőtt családtagnak, a gyermek születési bizonyítványa. Jövedelemigazolások minden családtagnak: nyugdíjszelvény, munkahelyi igazolás a nettó jövedelemről (amelynek tartalmaznia kell minden járulékot, ételjegyeket stb.), adott esetben a közpénzügyi hivatal által kibocsátott igazolások, gyerekpénzt igazoló papír (postai szelvény, bankszámlakivonat). A 18 éven felüli diákoknak iskolai igazolás, az egyetemistáknak pénzügyi igazolás szükséges. A számlának és a személyazonosságinak ugyanazt a címet kell tartalmaznia, ezért hivatalos okmánnyal kell bizonyítani a tartózkodási helyet. Szükséges még egy igazolás a mezőgazdasági területről a polgármesteri hivatal mezőgazdasági nyilvántartó irodájától minden 18 évet betöltött személynek, és az ezen javakról igazoló iratok másolata, az ingatlanról lakásszerződés-másolat és az autó törzskönyvének másolata.

Annak, aki gázzal fűt, és az egy főre eső nettó jövedelme nem haladja meg 155 lejt, a támogatás mértéke 262 lej, 155,1 és 210 lej között 190 lej, 210,1 és 260 lej között pedig 150 lej. A fával fűtők esetében a támogatás legnagyobb összege 54 lej, a legkisebb pedig 16 lej.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templomban
2026.08.13

Augusztus 20-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templomban és annak udvarán. A program szentmisével kezdődik, a szertartást követően a műsor a templom udvarán folytatódik a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.