hu
 
Kedd, 2025. Július 08.

Négyszeres túljelentkezés

2013.11.22

November 13-ig huszonegy, a középiskolát idén befejező diák nyújtotta be igénylését a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által idén is kiírt Szent György-ösztöndíjra. A legtöbb tanuló a Székely Mikó Kollégiumba jár, onnan kilencen pályáznak, őket követik a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjai, majd következik a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Plugor Sándor Művészeti Líceum, illetve a Puskás Tivadar Szakképző Líceum egy diákja is szeretne ösztöndíjat kapni. A zsűrizés során többek között a következő szempontokat veszik figyelembe: az első három középiskolai év (IX., X. és XI. osztály) tanulmányi átlagának összege; versenyeken elért, díjakban kifejezhető tanulmányi teljesítmények/nemzetközi tantárgyversenyeken elért siker, és pontozzák a szervezői készségeket is. A város helyi költségvetésén belüli ifjúsági alapból biztosított Szent György-ösztöndíj olyan anyagi támogatás, amely a tanulásban kiváló eredményeket elért tanulókat hivatott ösztönözni.

Az öt győztes diák nevét november 27-ig hozzák nyilvánosságra, a fellebbezéseket pedig november 27–29. között lehet benyújtani. A tét nem kicsi, hiszen a legkiválóbb diákok fejenként 3000 lejes érdemösztöndíjban részesülnek.

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.

4. SEPSI JAZZ & BLUES FESZTIVÁL
2025.06.24

Június 27-29. között kerül sor a Sepsi Jazz & Blues Fesztivál negyedik kiadására az '56-os emlékparkban.