hu
 
Kedd, 2025. Július 08.

2014-02-13: Sepsiszentgyörgy személyiségei – 391 életút

2014.02.13

A Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó kilencedik kiadványaként jelent meg a Sepsiszentgyörgy személyiségei Demeter Lajos helytörténész szerkesztésében, amely 16. századig visszanyúló, 391 címszavas életrajzgyűjtemény. Két év megfeszített munka után készült el az első kötet, amelyet szerda este népes közönség előtt mutattak be a Székely Nemzeti Múzeumban.

Nem elég betonba, vasba befektetni, értékeket, embereket kell támogatni – idézte fel Antal Árpád András polgármester azt az alapelvet, amely mentén létrehozták többek között a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadót is. "Vigyék, olvassák ezt a könyvet, értékeljék azokat az embereket, akik hozzátettetek valamit ehhez a városhoz, van köztük, aki értéket teremtett, de van olyan is, aki rombolt. Én azt kívánom, arra törekedjünk, hogy harminc, negyven év múlva, amikor ismét egy ilyen könyvet szerkesztenek, minél többen legyenek olyanok, akik építették ezt a várost" – fogalmazott Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Ez a könyv szervesen illeszkedik a város történetéről szóló kötetek sorába, méltatta a Sepsiszentgyörgy személyiségei című könyvet Cserey Zoltán helytörténész, kiemelve, hogy egyedi alkalom megjelenése, hiszen ritkán adnak ki ilyen jellegű könyvet. Szerkesztési alapelveket ismertetve, elmondta, legfontosabb követelmény az volt, hogy élő személy nem kerülhet be, a városháza ragaszkodott a Pro Urbe díjasokhoz, de akkor már a korábbi díszpolgároknak is be kell kerülnie, a hajdani országgyűlési képviselőknek, és így tágult egyre jobban a kör. Mindenkit érdekelni fog ez a könyv, vélte a helytörténész, a családtörténettel foglalkozóknak kézikönyv lesz, de minden bizonyára azok is szívesen olvassák majd, akik ragaszkodnak ehhez a városhoz..


Fotó: Henning János

Tényleg arra kapott megbízást, hogy Sepsiszentgyörgy jeles személyiségeiről szerkesszen egy könyvet, de úgy érezte, itt az alkalom, hogy ne csak az ismert személyiségek kerüljenek be, hanem mindenki, akinek valamilyen módon kötődése volt a városhoz, például itt tanult, vagy itt indult pályája, de ma már elfeledték – mondta el Demeter Lajos, a kötet szerzője. Így került be többek között Benyovszky Móric, a nagy utazó, Madagaszkár kormányzója és fejedelme, aki egy évig állomásozott Sepsiszentgyörgyön vagy Jókai Mór, aki telkes polgára volt a városnak. Először lexikonszerűen, rövidítésekkel teli szócikkeket írt, majd újrakezdte és olvasmányosabb formában írta meg az élettörténeteket. Nem akart egyenlőségjelet, de különbséget sem tenni senki között, a leírások hossza az elérhető adatmennyiségtől függött – hangsúlyozta Demeter Lajos, aki bevallotta, maga sem gondolta, mennyire nehéz lesz a kivitelezés, ugyanakkor bátor vállalkozásnak is tartja a kiadó részéről.

A kötet Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében jött létre, megjelenését támogatta a Pro Georgio Sancto Alapítvány, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala.

A kötet megvásárolható az Art Gallery-ben, a Székely Nemzeti Múzeumban és a Városimázs Irodában.

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.

4. SEPSI JAZZ & BLUES FESZTIVÁL
2025.06.24

Június 27-29. között kerül sor a Sepsi Jazz & Blues Fesztivál negyedik kiadására az '56-os emlékparkban.