hu
 
Kedd, 2025. Július 08.

90 ezer lejt osztottak szét

2014.02.21

Sepsiszentgyörgy helyi tanácsa elbírálta a január 16-ig leadott kulturális pályázatokat, és jelentős összegeket osztott szét a sikeresen pályázó, engedéllyel rendelkező magánszemélyek és a törvényes keretek között létrehozott jogi személyek között. Sztakics Éva alpolgármestertől érdeklődtünk a részletekről.

A 2014. első félévi kulturális rendezvények vissza nem térítendő résztámogatására meghirdetett pályázatokkal három kategóriát lehetett megcélozni: művelődési, multikulturális, illetve székely értékek népszerűsítése kategóriákat.

– Idén megkésett a költségvetés, február 13-án fogadtuk el, ám iparkodtunk, hogy ne legyen komoly csúszás a pályázatok terén, így csütörtökön szavaztuk meg a büdzsét és már hétfőn elbíráltuk a támogatási kéréseket. Az első félévben összesen 90 ezer lejt osztottunk szét – részletezte az alpolgármester.

Összesen 106 pályázatot nyújtottak be, ebből 85 dossziét a művelődés kategóriában.

– Voltak nagyobb projektek is, amelyeket azért nem támogattunk, mivel az általunk nyújtott összeg csupán csepp lett volna a tengerben. Újdonságnak számít, hogy idéntől ifjúsági pályázatokat hirdettünk meg. Nem voltak kellőképpen informálva az ifjúsági szervezetek, ezúton is felhívjuk a figyelmüket, újból tegyék le pályázataikat az ifjúsági tárgykörbe – hangsúlyozta Sztakics.

A résztámogatást többségében „visszatérő” szervezetek igénylik, ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy az elmúlt években nem történt visszaélés az igénylők részéről. Igaz, olyan esetek előfordultak, hogy elmaradt a pályázatban feltüntetett esemény, ám a pénzt ilyenkor nem igényelték a szervezők.

A legnagyobb értéket, 4 ezer lejt ez alkalommal is a vasárnapi, paviloni fúvóskoncertek finanszírozására adta a hivatal, de a Guzsalyas Alapítványnak is jelentős összeget ítéltek (az Aprók táncházára 2500 lejt, illetve kézműves tevékenységekre további 2500 lejt).

–  Ezek azok a rendezvények, amelyek nélkül sokkal szegényebb lenne a város – összegzett az alpolgármester.


Archív fotó (Vargyasi Levente): fordított nap a Bod Péter Megyei Könyvtárban

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.

4. SEPSI JAZZ & BLUES FESZTIVÁL
2025.06.24

Június 27-29. között kerül sor a Sepsi Jazz & Blues Fesztivál negyedik kiadására az '56-os emlékparkban.