hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

2014-06-10: Egy éven belül befejezik a munkálatok zömét

2014.06.10

Országos viszonylatban Sepsiszentgyörgyön a legnagyobb azoknak az utcáknak a száma, ahol a vezetékeket a föld alá helyezték és új lámpaoszlopokat szereltek fel – mondta június 5-i sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester. A városvezető arról is beszámolt, jelenleg hány utcában dolgoznak, és még hány szakasz felújítását kell elvégezni, hogy a végére érjenek a megyeszékhely életében valaha végzett legnagyobb infrastrukturális beruházásnak.

A városban 125 olyan utca van, amelyet európai uniós és kormányzati forrásokból fedezett közművesítési munkálatok érintenek. Ezek kizárólag az ivóvíz-, szennyvíz- és esővízrendszerek kiépítését, bővítését célzó, leszerződött földalatti munkálatok, nem tartoznak bele a földgáz-, villany- és internethálózatok, hiszen ezeken más cégek dolgoznak.

– A 125 helyszínből 70 esetben (56%) befejeződött a korszerűsítés, jelenleg 28 helyszínen (23%) zajlanak a munkálatok, és még 27 helyszínen (21%) kell megkezdeni a modernizálást. Tehát a felén túl vagyunk, ami a befejezett utcákat illeti, és háromnegyedével végeztünk, ha a megkezdett szakaszokat is beleszámoljuk – mondta a polgármester.

A legpesszimistább forgatókönyv szerint jövő év végéig fejezik be a munkát, a legoptimistább tervek szerint 2015 tavaszán végeznek, a legreálisabb határidő azonban jövő év nyara. Ezek csak a földalatti munkákra vonatkoznak, az aszfaltozást vagy a földút visszaállítását (példa erre az Erdő utca) később végeznék. A városvezető szerint sok esetben azért tűnhet úgy, hogy fejetlenség uralkodik az utcákban, mert míg egy kormányprogram által finanszírozott felújítást 2011-ben már le kellett zárni, addig az uniós forrásokból történő beruházást 2013-ban kezdték el, ezért a kettő összehangolása egyes helyeken nehezebben valósulhatott meg.

Elkészültek a Bánki Donát és a Nicolae Bălcescu utcák, a héten leaszfaltozták a Gödri Ferenc utcát, és ha az időjárás engedi, a közelben lévő Balázs Márton utcára is aszfaltborítás kerül. A Gólya utcában a közvilágításon dolgoznak, a Kálvin téren is folyamatosan zajlik a munka, és a következő napokban-hetekben látnak neki a Martinovics Ignác és Kossuth Lajos utcák, valamint a Kút tér rendezésének is. A munkálatok miatti lakossági panaszokkal kapcsolatban a polgármester kifejtette, mindenütt emberek dolgoznak, és időnként tévednek.

– Az önkormányzat annyit tud elérni, hogy mindig az fizessen, aki téved. Minden munkálatnak van garanciapénze, a kivitelező cég a beruházás értékének 10 százalékát az önkormányzat számláján hagyja, és csak akkor kaphatja vissza, ha kijavítja az esetleges hibákat. Ha ezt határidőre nem teszi meg, a város visszatartja a pénzt, és a munkát egy másik céggel végezteti el – tájékoztatott az elöljáró. Ugyanakkor megkezdték a Csíki utcai, egykori Gámán János-iskola ingatlanának tatarozását is, az épületben kap helyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kihelyezett tagozata, valamint a szépmezői iparipark területrendezései is folynak.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.