hu
 
Szerda, 2025. Július 09.

2014-06-27: Mozifelújítás

2014.06.27

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Dan Ţopa, az Andrei Mureșanu Színház igazgatója, valamint a kivitelező cég szerdán tartott terepszemlét az egykori Művész mozi épületében, ahol megbeszélték a prioritásokat.

A román társulat a héten kiköltözik az ingatlanból, így jövő héten már nekifognak a felújítási munkálatoknak. Első lépésként a színháztermet fogják elkészíteni, az építő vállalta, hogy jövő év tavaszáig, a Reflex színházi fesztivál kezdetéig használhatóvá teszi a teátrum termét. Ebben az évben 500 ezer lejt fordít a város saját költségvetéséből a korszerűsítésre.

A román színház jelenleg egy négy konténerből álló terem kialakításán gondolkozik ideiglenes megoldásként. Sztakics Éva szerint ezt viszonylag kevés pénzből, rövid időn belül tudnák kivitelezni, és a volt Euro-piac helyé­re építenék fel, de még várják a konkrét ajánlatokat a színháztól, hiszen ők kell megmondják, mi lenne a legmegfelelőbb számukra. A színházterem után fognának neki a mozi termek kialakításának.

A beruházás teljes értéke 5 240 000 lej, plusz áfa.

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.

4. SEPSI JAZZ & BLUES FESZTIVÁL
2025.06.24

Június 27-29. között kerül sor a Sepsi Jazz & Blues Fesztivál negyedik kiadására az '56-os emlékparkban.