hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Mindenkori kedvencek a Szent György Napokon

2015.01.29

Sepsiszentgyörgyön koncertezik a Uriah Heep, Zorán és a 3 Sud Est – jelentette be az első három nevet a Szent György Napok koncerthétvégéjének meghívottai közül Antal Árpád András polgármester.  A három nagy klasszikus különböző rétegeket szólít meg, a brit rocklegenda a zúzós zene kedvelőit hívja a nagyszínpad elé, Zorán zenéje egyaránt sokatmondó a szellem és lélek számára, a 3 Sud Est fiúcsapat pedig a román pop-dance műfaj ikonikus képviselője.
 


ZORÁN – május 3., vasárnap 21.00
 

Zorán Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású előadóművész, zeneszerző, 55 évvel ezelőtt kezdte pályafutását. A beatkorszak hajnalán, 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara lett. 1976 nyarán következik be a fordulat Zorán pályafutásában: ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töretlen. Először egy kislemez jelenik meg, majd 1977 tavaszán a revelációerővel ható első nagylemez. Zorán neve azóta egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a „felnőtteknek„ szóló nemes, intellektuális rockzenével, a „háromperces” dalokat átlényegítő gondolat- és képgazdagsággal. 2011 októberében új lemezt adott ki Körtánc – Kóló címen, amely 2012 tavaszán platinalemez lett, és amellyel zeneileg némileg visszatért szerb gyökereihez. Tavaly duettlemeze jelent meg, amelyen együtt énekel Tompos Kátyával, Gerendás Péterrel, Sztevanovity Dusánnal, Presser Gáborral, Bíró Eszterrel, Kern Andrással, Palya Beával, Hegyi Barbarával, Bródy Jánossal, Rúzsa Magdival, valamint Váczi Eszterrel.


Videó:
Apám hitte | A szerelemnek múlnia kell | Kóló

 



URIAH HEEP – május 2., szombat 22.00


5 évtized, 40 millió eladott album, koncertek 56 országban – röviden így foglalható össze a brit Uriah Heep eddigi pályafutása. A Deep Purple és Led Zeppelin mellett a rocktörténelem őket tartja a legjelntősebb hard rock bandák egyikének. Népszerűségük csúcsán, az 1970-es években születtek mai napig ismert lemezeik és legnagyobb slágereik, mint a Lady in Black vagy az Easy Livin’. Dalaikban felismerhető progresszív rock és helyenként a dzsessz vagy a country zene hatása. Legutóbbi lemezük, az Outsider stúdióalbum 2014 nyarán jelent meg. Az elmúlt évtizedek alatt számos tagcsere történt, az eredeti felállásból csupán Mick Box maradt meg mindmáig a zenekar élén. Ennek ellenére, a rajongók és a kritikusok nagy örömére, az új lemezen a bandának sikerült visszatérni eredeti Uriah Heep hangzáshoz. A kirobbanó energiával teli új szerzemények és a jól ismert slágerek egyaránt felcsendülnek szombat este a Szent György Napok közönsége előtt.

Videó:
Lady in Black | Easy Livin’ | One Minute (az új lemezről)
 


3 SUD EST – május 1., péntek 20.30


A 3 Sud Est az a modern együttes, amely a román popszcéna klasszikusának számít. A Románia legsikeresebb fiúzenekaraként ismert konstancai zenekar idén „felnőtt korba” lép, 18 évet ünnepel a szakmában. 1997-től 2008-ig ők uralták a hazai slágerlistákat, többször a román dance zene királyának kiáltották ki az együttest. Hat év szünet után, 2014-ben álltak újra össze, és kiadták az Emoţii c. kislemezüket,  amely a legjobb csapat díjat hozta nekük a Romanian Music Awards-on, valamint további két rangos elismerést.  Ezzel újra visszavették helyüket a román pop-dance zenei élet élén.  Az új szerzemény hamar közönségkedvenc lett: a nyár leggyakrabban játszott dalaként tartják számon. Második slágerükben, a Liberi-ben együtt dolgoztak Marcian Petrescuval a szájharmonika hazai mesterével. A hármas a Szent György Napokra élőzenekarral érkezik.

Videó:
Amintirile | Iubire | Emoții
 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.