hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Lehet jelentkezni az első meghirdetett vezetői állásokra Sepsiszentgyörgy önkormányzatánál!

2016.09.29

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatal új igazgatóságot hozott létre azzal a szándékkal, hogy a közterületeknek és közüzemek megfelelő működésének nagyobb figyelmet tudjanak szentelni, valamint a felmerülő problémákat gyorsabban és hatékonyabban tudják megoldani.

A Polgármesteri Hivatal újonnan létrehozott Műszaki Igazgatósága két alárendelt irodával működik: a Fejlesztési, Befektetési Irodával és az Önkormányzati cégeket és Közszolgáltatásokat követő Irodával.

A Műszaki Igazgatóság legfőbb feladatkörei három téma köré csoportosulnak: egyrészt a közterületeken lévő közszolgáltatások megfigyelése, a zöldövezetek, játszóterek, utak és járdák állapotának, vagy éppen a közvilágítás ellenőrzése, másrészt a városi tulajdonban lévő cégekkel/vállalatokkal való kapcsolattartás, döntések, határozatok és szerződések előkészítése, valamint jelentések elkészítése, illetve a közpénzből megvalósított fejlesztések utókövetése, mint pl. a Sepsi Aréna, a városi mozi vagy épp a szépmezői Ipari Park.

A fentiek értelmében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala három vezetői állás betöltésére ír ki versenyvizsgát: a Műszaki Igazgatóság Végrehajtó igazgatói posztjára és a Fejlesztési, befektetési iroda, valamint az Önkormányzati cégeket és Közszolgáltatásokat követő Iroda irodavezetői posztjaira.

Mindhárom állás betöltéséhez szükséges a mesterfokozat és a legkevesebb 3, illetve 2 év régiség a szakmában.

Jelentkezni október 14-ig lehet Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának székhelyén, a Humánerőforrás Irodában (telefon: 0267-316957/126).

Bővebb információt, kötelező könyvészetet és a jelentkezéshez szükséges dokumentáció listáját a http://www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/index.php?page=200 címen lehet megtalálni.


Sikeres jelentkezést kívánunk!

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.