hu
 
Szombat, 2025. Augusztus 02.

Indul a Design Hét

2016.11.17

Újra a designé lesz a főszerep a jövő hét folyamán Sepsiszentgyörgyön. A november 21 –27. között zajló rendezvény során számos kiállításra, szakmai beszélgetésre és workshopra kerül sor, de a tavalyi hagyományokat folytatva idén is lesz divatbemutató, design-vásár és zenés-szórakoztató program.

A kiállítások közül a legemblematikusabb a már tavaly is megszervezett Transylvania Tranzit, amely kortárs erdélyi designereket vonultat fel, és azok munkásságába kínál betekintést. Hagyományosnak számít szintén a Partiumi Keresztény Egyetem reklám-grafika szakos diákjainak a kiállítása is, amely idén a Photo Ludens címet viseli. Szintén design-szakos diákok munkáit mutatja be a Csernátoni Design Tábor alkotásaiból készült kiállítás, illetve a CsomóPont kézdivásárhelyi design műhely által szervezett NOISE- tábort ismertető tárlat. Lesz két egyéni alkotót bemutató tárlat is: Ianis Vasilatos közlekedési eszközöket tervező designer munkái az  Erdélyi Művészeti Központban, Patrick Morăraş játékdesign-kiállítása a Lábasházban lesz majd megtekinthető. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben idén a könyvgrafikáé lesz a főszerep.


A szakmai beszélgetések, workshopok és bemutatók során a Design Hét idei témáját, a játék és kommunikáció design-ban betöltött szerepét igyekszünk körbejárni. A játék és kommunikáció a design-ban című nyilvános szakmai beszélgetés során fiatal, de már befutott, ismert brandekkel rendelkező designerek, divattervezők osztják meg a témával kapcsolatos tapasztalataikat, a Van-e erdélyi design című szakmai fórumon viszont az idősebb generáció cserél eszmét az erdélyi formatervezés múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A workshopok közül kiemelésre érdemes a háromnapos 3D-workshop, amelyet Bagoly Levente és Fekete Bálint designerek tartanak az Erdélyi Művészeti Központban, Sztuchlak Gergő (Transylvania App) aplikációíró workshopja, amelynek lesz külön bemutatója is, illetve a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben sorra kerülő könyvkötő workshop. Utóbbiakra elsősorban gyerekeket várunk.


Idén a divatbemutatót is a játék és a kommunikáció szellemében szerveztük meg. Olyan divattervezőket, divatműhelyeket hívtunk meg rá, akik munkáikban kiemelten reflektálnak erre a témára: Jánosi Ágnes, KreaKids, Miklós Kata, Oláh Gyárfás, Simó Júlia és Zsigmond Adél. Ékszer-, illetve táskabemutatóval is kibővítettük a show-t, amelyen a ReKKo, a Delicates és a Marikó brandek kiegészítői lesznek majd láthatók.


A design vásár megszervezésével idén is az a célunk, hogy helyi, de minőségi design brandeket mutassunk meg és tegyünk elérhetővé szélesebb közönség számára.  A sepsiszentgyörgyi volt Art Gallery-ben működő kétnapos vásáron olyan brandek szerepelnek majd, mint:  DELIKATES, BIRKASÁGOK, ERIKA CSOKI, FAHÉJ, GALFFIS CSOKOLÁDÉ, ILKAPILKA, IVACSON REBEKKA, MARIKO, ReKKo DESIGN, POMPO, SZÁSZ ZSUZSA BAGS, YUKKA, WILD TO WEAR.


A rendezvény részletes programja a www.designweek.ro oldalon érhető el, illetve a Design Week Sepsiszentgyörgy Facebook-oldalon.


A Design Hét Sepsiszentgyörgy szervezője az Országos Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja (UAP), a Focus Rectus Egyesület és a Csagasa Visual Communication. Partnerek: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, a Balassi Intézet és a ProWood Faipari Klaszter. Társszervezők: a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, az Erdélyi Művészeti Központ, a Lábasház, a Tein Teahouse és az Andrei Mureşanu Színház. További támogatók: EuroGSM, MultiNr, SUGÁS Áruház, Kobak Design, Best Western Hotel Park, Grizly & Co, Estico Srl. Médiapartnerek: Transindex, Háromszék, Székely Hírmondó, Observatorul de Covasna, SepsiRádió, Erdély TV, Nőileg, Intarzia & Castor.

(Sajtóközlemény)
 

Átalakul az Értéket adunk a roncsautódnak! elnevezésű program Sepsiszentgyörgyön
2025.07.31

Szeptember 1-től a leadott régi autókért cserébe az önkormányzat bérleteket biztosít a helyi közszállításra, vagy megtéríti a kerékpárvásárlás költségét.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi közönségszavazása
2025.07.29

Elindult a 2025-ös Com’ON Sepsi közönségszavazása, amely során Sepsiszentgyörgy lakói dönthetnek arról, hogy melyik helyi fiatalok által benyújtott kezdeményezések valósuljanak meg.

Sepsiszentgyörgyi iskolák infrastrukturális beruházásai – több oktatási intézményben zajlanak a munkálatok
2025.07.29

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város oktatási intézményeinek felújítását és korszerűsítését, a munkálatok az országos helyreállítási terv (PNRR) által, európai uniós forrásokból valósulnak meg.

Aszfaltozási munkálatok 15 útkereszteződésben Sepsiszentgyörgyön
2025.07.23

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja az úthálózat korszerűsítését, a forgalom és a tömegközlekedés rendszerezését és hatékonyabbá tételét célzó, európai uniós forrásból finanszírozott projekt keretében.

Sepsi Carddal elérhetőbb a kikapcsolódás
2025.07.21

A Sepsi Card kedvezményes hozzáférést biztosít a sepsiszentgyörgyieknek a városi strandhoz és más szabadidős létesítményekben való belépéshez