hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Karnyújtásnyira egy igazi mozis élmény

2016.11.18

Hosszas készülődés, rengeteg procedúra és előre nem látott akadályok leküzdése után átadásra került végre a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi. A felújított épület magában foglalja a 2 mozitermet és az Andrei Muresanu színház stúdiótermét.

Az átvétel után az önkormányzat a Kónya Ádám Művelődési Házra bízta az új filmszínház működtetését, folyamatban van a mozis csapat kialakítása, az új munkatársak kiképzése és betanítása.
A felújítási terv Damokos Csaba munkája, a kivitelezést pedig helyi vállalkozók végezték, így a régi szocreál épület helyén ma egy teljesen modern létesítmény áll.

Fotó: Vargyasi Levente

Még néhány előengedély és a román mozihatóság (Centrul National al Cinematografiei, CNC) működési engedélye szükséges ahhoz, hogy elkezdődhessenek a jegyköteles vetítések, és megnyílhasson a mozi a nagyközönség előtt. A filmekre vonatkozó elképzelés az, hogy a legfrissebb hollywoodi filmek mellett európai filmeket is vetítenek. A digitális technológiának köszönhetően a filmeket az országos bemutatókkal egyidőben láthatjuk majd Sepsiszentgyörgyön is.
 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.