hu
 
Péntek, 2025. Augusztus 01.

Virágba borult Sepsiszentgyörgy

2017.03.29

Bizonyára láttuk, hogy városunk füves területeit, a parkot, több járdaszigetet ellepték a színesebbnél színesebb virágok, hamarosan pedig a piros muskátlik is elfoglalják helyüket a belvárosba vezető oszlopokon függő virágtartókban. Mindez a Városi Kertészet munkatársainak köszönhető, akik a tavaszi virágültetés után a napokban a gondozás munkálatait végzik, kapálnak, metszenek és újraültetnek, hogy minden rendezett legyen, amire valóban beköszönt a jó idő.

 

Fotók: Vargyasi Levente

Sajnos a tavasz elején palántált virágok újraültetése azért szükséges, mivel azóta sok virág eltűnt, és előfordul az is, hogy az autóvezetők nem figyelve rámennek az ágyásokra, vagy a járókelők kitapossák egy részüket.
Amiatt, hogy nem vigyázunk rájuk, megtörténik, hogy kétszer-háromszor is újra kell ültetni a növényeket, amelyekből nem mindig van ugyanolyan, így mással kell helyettesíteni, emiatt valamelyest meg kell bontani a virágdekorációk egységét.

Fotók: Vargyasi Levente

Csak eddig körülbelül 200-220 ezer virágot ültettek el a kertészet munkatársai, ami nem csekély munka, ezért is az önkormányzat arra kéri a lakosságot, hogy becsülve a Városi Kertészet kollégáinak városunkért tett munkáját, őrizzük meg a beültetett virágokat és értékeljük a rendezett városkép kellemes látványát.

Átalakul az Értéket adunk a roncsautódnak! elnevezésű program Sepsiszentgyörgyön
2025.07.31

Szeptember 1-től a leadott régi autókért cserébe az önkormányzat bérleteket biztosít a helyi közszállításra, vagy megtéríti a kerékpárvásárlás költségét.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi közönségszavazása
2025.07.29

Elindult a 2025-ös Com’ON Sepsi közönségszavazása, amely során Sepsiszentgyörgy lakói dönthetnek arról, hogy melyik helyi fiatalok által benyújtott kezdeményezések valósuljanak meg.

Sepsiszentgyörgyi iskolák infrastrukturális beruházásai – több oktatási intézményben zajlanak a munkálatok
2025.07.29

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város oktatási intézményeinek felújítását és korszerűsítését, a munkálatok az országos helyreállítási terv (PNRR) által, európai uniós forrásokból valósulnak meg.

Aszfaltozási munkálatok 15 útkereszteződésben Sepsiszentgyörgyön
2025.07.23

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja az úthálózat korszerűsítését, a forgalom és a tömegközlekedés rendszerezését és hatékonyabbá tételét célzó, európai uniós forrásból finanszírozott projekt keretében.

Sepsi Carddal elérhetőbb a kikapcsolódás
2025.07.21

A Sepsi Card kedvezményes hozzáférést biztosít a sepsiszentgyörgyieknek a városi strandhoz és más szabadidős létesítményekben való belépéshez