hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Munkatársat keres a Fejlesztési, Befektetési Iroda

2017.04.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala versenyvizsgát hirdet a Fejlesztési, Befektetési Irodában levő végrehajtó köztisztviselői állások betöltésére. Mindkét állás megnevezése Kezdő szakmai fokozatú tanácsos, és betöltésükhöz a következő feltételek szükségesek: felsőfokú műszaki végzettség és egy hivatalos európai uniós idegen nyelv ismerete.

A Fejlesztési, Befektetési Iroda egyike a tavalyi év során létrehozott új Műszaki- és Önkormányzati Cégeket és Közszolgáltatásokat Követő Igazgatóság két irodájának, amelyeket együtt azzal a céllal hozott létre a Polgármesteri hivatal, hogy a közterületek és közüzemek megfelelő működésének nagyobb figyelmet tudjon szentelni, valamint a felmerülő problémákat gyorsabban és hatékonyabban tudja megoldani.

A Fejlesztési, Befektetési Iroda a városi, nagy léptékű beruházások követésével foglalkozik, a tervezés időszakától az utókövetésig a megvalósítás minden fázisát végigkíséri, ellenőrzi. Ennek értelmében olyan munkatársat keresnek, aki érdeklődik a nagyobb beruházások folyamata iránt és szívesen részt vesz azokban.

Jelentkezni május 3-ig lehet Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának székhelyén, a Humánerőforrás Irodában (telefon: 0267-316957/126).

Bővebb információt, kötelező könyvészetet és a jelentkezéshez szükséges dokumentáció listáját a http://www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/index.php?page=200 címen lehet megtalálni.

Sikeres jelentkezést kívánunk!

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.