hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Szakértői munkacsoport segíti Sepsiszentgyörgy önkormányzatát a RARE projekt megvalósításában

2017.06.01

Nyolc ország és 21 partnerszervezet részvételével indult útjára a RARE - Változó diskurzusok, változó gyakorlatok: A romák, mint emberi erőforrás (RARE - Changing Discources, Changing Practices: The Roma As Human Resources) c. projekt, amely az Interreg: Duna 2014-2020 - Új transznacionális együttműködési program keretében jött létre.
A projekt fő partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Romániából hárman csatlakoztak a romák foglalkoztatottságát elősegítő program megvalósításához: az Együtt Ügynökség (Agentia Impreuna), az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata. Sepsiszentgyörgyről a helyi Máltai Szeretetszolgálat társult partnere a projektnek, az önkormányzat által vállalt tevékenységek lebonyolításában nyújt szakmai segítséget.
A 30 hónapos projektet felölelő pályázat egyik ajánlása a Helyi Érintettek Csoportjának (Local Stakeholders Group) megalakítása, amely szakmai tanácsokkal látja el a megvalósításban részt vevő partnereket. A 21 partner közül elsőként Sepsiszentgyörgyön alakult meg ez a csoport.
Május 9-én került sor arra a találkozóra, amelyen – a sepsiszentgyörgyi önkormányzat meghívására – közel 20 helyi intézmény és szervezet képviselői vettek részt. A találkozó célja az volt, hogy a roma munkaerő foglalkoztatottságának kérdésében érintett intézmények, szervezetek, valamint természetes személyek megismerjék a RARE projekt részleteit, valamint tudásukkal, tapasztalatukkal és meglátásaikkal segítsék a megvalósításban részt vevő csapat munkáját.
A közel két órás megbeszélés során nem csak a RARE projekt részletei kerültek bemutatásra, hanem megismerhettük a különböző szociális, oktatási intézmények tapasztalatait, bepillantást nyertünk az örkői roma telepen dolgozó civil szervezetek munkájában, valamint az ott élő romák képviselőivel arról is beszélgettünk, hogy milyen nehézségekbe ütköznek az álláskereső roma fiatalok.
A beszélgetés végszavaként egy roma munkaerőt népszerűsítő kommunikációs kampány ötletét kezdtük el kidolgozni, ajánlásokat kaptunk arra vonatkozóan, hogy milyen szervezeteket és lehetséges munkaadókat érdemes még bevonni a tervezésbe, valamint elkezdődött a Sepsiszentgyörgyön megvalósulandó minta projekt ötletbörzéje is, amely pillanatnyilag tervezési fázisban van, hiszen abban mindannyian egyetértettünk, hogy a konkrét tevékenységeket előbb egy igényfelmérésnek kell megelőznie mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalról.  
A Helyi Érintettek Csoportjának megalakulásáról, valamint az eddig elvégzett szakértői munkáról Bukarestben, május 24-26. között sorra került tematikus munkacsoport találkozón értesítettük a partnereket.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.