hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Folytatódik az Ifjúság sétány útjavítása – időszakos útlezárásra számíthatnak a lakók

2017.11.26

Október és november folyamán zajlottak az Ifjúság sétány Benedek Elek utca és Testvériség utca közötti szakaszának útfelújítási munkálatai. Az alapréteget lefektették, az említett szakaszt pedig megnyitották az autós forgalom előtt.

November 24-én adta át a Polgármesteri Hivatal az útjavítást végző vállalatnak az Ifjúság sétány második szakaszát, vagyis az elkövetkező időben a Benedek Elek utca és a Sajtó utca közötti szakasz felújítása következik.

A munkálatok ideje alatt az Ifjúság sétány említett szakasza le lesz zárva, ami leginkább a Hófehérke napköziotthon munkatársait és óvodásainak családjait, valamint a környéken lakókat érinti. Erről a helyzetről értesítették a Hófehérke napköziotthon munkaközösségét, valamint a környékbeli lakószövetségek elnökeit.

A polgármesteri hivatal munkatársai a közművek munkatársaival és a kivitelezést végző cég vezetőivel közösen tárgyaltak a munkálatok ütemezéséről. Ennek értelmében az útlezárás feloldása két tényezőtől függ a leginkább: egyrészt az időjárás alakulásától, másrészt pedig a közművek állapotától az érintett szakaszon, ami az első ásások után fog kiderülni. A folyamatban érintett minden fél legjobb tudása szerint igyekszik azonnal reagálni minden felmerülő helyzetre, hogy a lakók a legrövidebb időn belül kaphassák vissza használatba a már felújított Ifjúsági sétányt.

A feljavítás ideje alatt a Benedek Elek utca alsó sarkától a Sajtó utcáig tartó szakasz lesz lezárva, így sem közlekedni, sem parkolni nem lehet ezen a részen. A Hófehérke napköziotthon udvarának 3 bejárata van, ebből az oldalsó kettőt is megnyitják a felújítási időszakban. Autóval a Sajtó utcából lehet megközelíteni az óvodát, vagy a Sajtó utca alsó végén, a napköziotthon bal oldalán, vagy a Sajtó utca felső végén a Múzsák sétányon keresztül, át az Egészség sétányon az óvoda jobb hátsó sarkához lehet érkezni. 
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala kéri és köszöni a családok és környékbeli lakók megértését, nem csak azokét, akiket közvetlenül érint az útlezárás, hanem azokét is a negyedből, akik megértéssel fordulnak azok a polgártársaik felé, akik ideiglenesen kiszorultak megszokott parkolási helyeikről, így máshol kell parkolóhelyet keressenek.

        
 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.