hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Modellezésre kerül sor az esetleges forgalmi változásokkal kapcsolatban

2018.05.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata december végéig adja le azt a Regionális Operatív Program keretében meghirdetett pályázatot, amelynek célja csökkenteni a gépjármű okozta széndioxid kibocsátásának mértékét, növelve a tömegközlekedés és az alternatív közlekedési módozatok használatát.

A pályázat feltétele, hogy a városnak rendelkeznie kell egy fenntartható mobilitási tervvel, ez a tavalyi év folyamán már elkészült. A szakcég méréseire alapozó elképzeléseket közvitára is bocsátotta az önkormányzat. A mobilitási terv részeként korábban már születtek a város utcáinak forgalmára vonatkozó tanulmányok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A központhoz közel eső utcák egyirányúsítását követően a lakosság egy része  fenntartásokat fogalmazott meg a  forgalomváltozásokkal kapcsolatosan. A lakók által szorgalmazott változtatásokra vonatkozóan az önkormányzat már tavaly megrendelte a forgalmi tanulmány elkészítését a bukaresti szakcégtől, aki március folyamán elvégezte a forgalomszámlálási munkálatokat az utcákat érintő útkereszteződésekben.

A következő lépésként a szakcég az önkormányzat meghívására május 15-20. között bemutatja a lehetséges változtatások  modellezését. Erre a találkozásra az önkormányzat meghívásával, a javaslatokat megfogalmazó lakókat  képviselő szakember részvételével kerül sor. Amennyiben a modellezés azt igazolja, hogy a javaslatok pozitív változást fognak hozni, az önkormányzat megteszi a szükséges lépéseket az utcák kétirányúsítására vonatkozóan.

A lakosok egy részének javaslatai szerint kétirányúsítani kellene a Gábor Áron utcát, a Váradi József utca alsó és a Kossuth Lajos utca központ felőli szakaszát, valamint visszaállítani az elsőbbségadási kötelezettséget a Csíki utcának a Templom utcával való útkereszteződésében.

 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.