hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Kegyeleti parkkal bővül a városi köztemető

2018.07.17

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 4,3 hektárnyi területtel bővíti a városi köztemetőt. Az új területek megvásárlása hosszú időre megoldja a Vár utcai túlzsúfolt sírkertben történő temetkezés problémáját.

„A jelenlegi terület környékén található telkekkel bővül majd a városi köztemető. 3,16 kehtárt sikerült nemrég megvásárolni, 1,2 hektárnyi terület tulajdonjogának megszerzése pedig folyamatban van”. – mondta el a temetőre vonatkozó eddigi fejleményeket Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.

A már megvásárolt területre vonatkozó rendezési terv közbeszerzési szakaszban van, ezt majd az engedélyek kiváltása és a területrendezési munkálatok követik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Vargyasi Levente

A köztemetőt az önkormányzat kegyeleti parkkal fogja bővíteni, amelyet a megvásárolt telkek egy részén fog kialakítani. Ez azt jelenti, hogy elhunyt szeretteikre még igényesebben kialakított és rendezettebb környezetben tudnak majd emlékzeni a hozzátartozók.

„Az új sírkert rendezése során olyan szempontokat veszünk figyelembe, mint például: zöldövezet és sétányok kialakítása, padokkal ellátott pihenőhelyek létrehozása. A sírhelyeket tekintve pedig egyforma méretű, szabályozott parcellákat és természetes anyagból, például fából vagy kőből készült ízléses fejfákat képzeltünk el, amelyeket keret nélküli fű vagy virágágyások borítanának.” – sorolja a jövőre vonatkozó terveket Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser.

Fotó: Vargyasi Levente

2017. júniusától a köztemető teljes körű működtetéséért a Tega Rt. helyi köztisztasági vállalat felel. A vállalat nemcsak a temetkezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat biztosítja, hanem elvégzi a karbantartási munkálatokat is, így rendezett, tiszta temetőbe látogathatnak ki a városlakók.

A köztemető eddigi területe 6,87 hektár volt, a megvásárolt területekkel pedig 11,17 hektárra bővül.

 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.